Bp. légszennyezettsége

Budapest légszennyezettsége

Ennyien néznek

who's online

Utolsó kommentek

Címkék

1 (2) 1fél (1) 2 (2) 2006 (1) 2007jazz (5) 2008jazz (1) 2009 (1) 2fél (1) 3 (5) 3fél (1) 4 (2) 4fél (3) 5 (4) a38 (3) adatvédelem (1) agyhalál (4) airrace (1) Alaptörvény (1) albert lászló (1) aldi (1) alexander waugh (1) alkohol (1) altemusik (1) amatőrszex (2) andrew hill (1) animáció (1) apeh (1) araki (3) arcalakítás (1) arcustemporum (1) Aronson (1) arthur fleiscmann (1) arthur koestler (1) ásványvíz (1) autó (2) Azerbajdzsán (1) bakancslista (1) bali (3) bálint istván (1) bank (1) barabási (1) bartók (1) battle royale (1) beethoven (1) benzin (1) berlin (4) bestof (12) bíró (1) biznisz (1) biztosítás (1) bkv (3) blog (1) blog.hu (1) blues (1) bojkott (2) bojtár b endre (2) bolívia (1) borges (1) borravaló (1) botrány (1) braggtown (1) branford marsalis (1) bregovic (1) bret easton ellis (1) brötzmann (2) Budapest (1) budapest (3) buddhizmus (2) bukowski (3) caine (1) catherine millet (1) cd (2) chadbourne (1) Charlie Parker (1) checkpoint charlie (2) cherry (1) cinizmus (1) civil (14) clavinet (1) concertoköln (1) courtney pine (1) csalás (1) cselló (1) csontos (2) czabán (1) D. L. Harding (1) dan ariely (1) debrecen (1) deep throat (1) demján (2) demjén ferenc (1) dhal (1) digitális nyomda (1) díj (1) diplomácia (2) dj kolbasz (1) dkv (1) dobos c. józsef (1) dominique aury (1) dylan (1) dzsessz (1) egészségügy (1) emlékezés (1) emo (1) endresen (1) energia (1) enquist (1) erotika (1) esbjörn svensson (2) ethan coen (1) exotica (1) extra (1) fal (1) felhő (1) fenék (1) ferber katalin (6) festészet (1) fesztivál (1) feta (1) film (20) filmklub (1) filmszemle (4) fitness (1) foci (1) fonogram2007 (1) foto (3) fotó (15) fotóalbum (10) fotókiállítás (1) free (5) fukasaku (1) fűszer (1) fűszeres paradicsomleves (1) galéria (1) gallasz józsef (1) gasztro (8) gazdaság (1) genyó (1) gmail (1) godard (1) grammy (1) greg osby (1) grencsó (1) gustafsson (3) gutiérrez (1) gyakorlás (1) gyerek (2) gyerekfilm (1) gyerekgyűlölő (1) gyömbér (1) gyorshajtás (1) hammond (1) haneke (1) hanglemezipar (1) hangszer (1) harangjáték (1) haza és haladás (1) hellókarácsony (1) helmut newton (1) hemophiliac (1) highend (1) high society (1) himnusz (1) hollywood (1) hortobágyi (2) houellebecq (2) houllebecq (1) hülyeség (2) húsleves (1) időgép (1) ikea (1) ikue mori (1) india (3) indonézia (2) ingatlan (2) interjú (1) internet (1) irodalom (9) iskolatáska (1) iskola a határon (1) ivy lee (1) japan (5) japán (7) játék (1) jáva (2) jazz (27) jazzklub (1) jobbik (1) joel coen (1) john zorn (5) Jonathan Franzen (1) kaméleon (1) karlheinz stockhausen (1) katasztrófa (1) keepnews (1) kelet (1) kép (1) képzeltriport (2) kezezés (1) khalil (1) kiállítás (2) kill radio (1) kintorna (1) kiscsillag (1) kispál és a borz (1) kistehén (1) kitano (2) klasszikus (1) koestler (1) koncert (2) koncertfelvétel (2) könyv (9) konyv (1) könyvtár (2) koppintás (1) környezetvédelem (1) korrupció (3) kossuthdíj (3) közélet (1) közgáz jazz klub (1) közlekedés (1) közmunka (1) kraus (1) kritika (1) kultúra (8) kusturica (1) kvb (2) lángos (1) laurie anderson (1) lemez (1) leonardo (1) Lester Young (1) leszták tibi (1) linda lovelace (1) lista (1) loopdoctors (1) lovano (1) lovasi (2) mafsz (2) maghreb (1) magyarország (22) magyar jazz (1) magyar narancs (1) magyar vs. külföldi (1) mango gadzi (1) marianne faithfull (1) marosvásárhely (1) mats (1) McInerney (1) medeski (3) medeski martin & wood (1) média (6) médiatörvény (1) mediawave (1) megasztár (1) mély torok (1) mérő lászló (1) mezzotv (1) mi (1) mike patton (1) mikrofon (1) miles davis (1) minimál (2) mixmag (1) mi vagyunk (15) mmi (1) mmk (2) mmw (3) mnfa (1) mokép (1) mol (2) monk (4) mono (1) mori (1) mozart (2) mozi (1) mozinet (1) mta (1) Murakami (1) művészetek palotája (3) nato (1) nava (1) nekrológ (3) nem véneknek való vidék (1) news (21) new york (5) nfz (1) nők lapja (1) nujazz (2) nyelv (6) oldalas (1) olimpia (1) olíva (1) oltás (1) olvasás (1) omv (1) önéletrajz (1) on the corner (1) opera (1) operabál (1) orban viktor (1) orbán viktor (2) orgona (2) orszáczky (2) ortt (1) otomo (1) otthonszülés (1) ottlik géza (1) ötvenhat (1) oud (1) overdose (1) o története (1) palya bea (1) pannonhalma (1) paprika (1) parkolás (5) patton (1) pécs (2) pénisz (2) pergokepek (1) pergőképek (1) pergő képek (1) petőfi mozi music pub (1) pine (1) pista bácsi (1) polanski (1) politika (5) politikus (2) ponton (1) ponyvaregény (1) pop (1) porno (1) pornó (2) pornográfia (2) prix europa (1) programajánló (1) pulitzer (1) rádió (3) radioq (1) rai (1) rajzfilm (1) rebel (1) recept (4) reich (2) rembetika (1) repin (1) repülés (1) részeg (1) rév lívia (1) romberg zsigmond (2) romhányi (1) saft (2) sajtó (1) sam hammer (1) sári lászló (1) schiff (1) schlippenbach (1) schönburg (1) scofield (1) Sebastian Haffner (1) serge gainsbourg (1) sex (1) sexmob (1) sieff (1) sigmund romberg (1) silvestrov (1) ska (1) skatalites (1) sólyom (1) sport (1) st.louis (1) stivin (1) szar (1) szexista (1) szexizmus (1) sziget (1) szinkron (1) szirmai márton (1) szmog (2) szociális konzultáció (1) szomorú (1) szorongás (1) sztefrem (1) sztorno (1) sztornó (1) talány (1) tao (1) tarafuki (1) társadalom (2) tavaszifesztivál (4) természet (1) tetsuya ishida (2) the thing (1) thierry henry (1) tilos rádió (4) tok tok tok (1) történelem (2) toscana (2) tótumfaktum (1) tudomány (1) tv2 (1) united (1) utazas (1) utazás (1) utolsó vacsora (1) választás (1) válság (3) vandermark (2) vangogh (1) varnus xaver (1) vb (1) vélemény (19) világvége (1) vivaldi (1) víz (1) von (1) vuk (1) waliczky (1) warhol (1) wesseltoft (2) westlicht (1) weston (1) woody allen (1) worldmusic (1) yamataka eye (1) zen (1) zene (15) zeneszerkesztés (1) zongora (1) zorn (1) Címkefelhő

Kisgyerekkel moziban

2008.03.19. 00:42 turorudi


Biztos családilag vagyunk olyan idióták, hogy meg akartuk mutatni Sacikának, milyen is filmet nézni moziban. Úgy éreztük, mesét nézni a TV képernyőjén elég ingerszegény tevékenység, mégiscsak a nagy mozivászon, a mozi nyüzsgése és a filmszalag képe az igazi. Ezért vasárnap délután úgy határoztunk, hogy apuka berámolja kisleányát az autóba és elmennek a legközelebbi gyerekfilmet vetítő moziba, anyuka pedig az általunk még mozira éretlennek ítélt másik kiskorúval otthon marad.
Az első hibát ott követtük el, hogy azt képzeltük, vetítenek a mozikban gyerekfilmet, pontosabban mesefilmet. Gondoltuk, csak felettünk járt el az idő és mi nem ismerjük fel, melyik filmeket szánják kisgyermekeknek, ezért nem találjuk a moziműsorban a gyerekfilm kategóriát. Ezért olyat választottunk, amit családifilm jelzővel illetnek, hiszen a család része a gyerek is, így biztosak voltunk benne, hogy az Alvin és a mókusok című filmre nyugodtan beülhetünk. Emlékeztem, hogy ez valami rajzfilm volt egykor, mókuskák énekelnek benne és az előzetes is azt ígérte, hogy ha nem is a teljes szereplőgárda, de a három mókus aranyos animációs figura lesz. Ugyanis most éppen se rajz-, se bábfilm nincs a mozik műsorán; egy szerencsétlen elefántot ígérgetnek, hogy azt nemsokára bemutatják.
Olyan mozi, mint mondjuk annak idején a Mátra mesemozi már nem létezik, természetesen az egyik plázába kellett elutaznunk mókusos mesét nézni. A mozi közvetlenül egy elektronikai bolt és egy közszemlére állított gépjármű szomszédságában, egy meredeken felfelé vezető, a gyermekek kíváncsiságát minden körülmények között felkeltő üzemi csigalépcső tövében helyezkedik el. Emellett a mozit körülölelő falszerkezet tükörrel borított, így a sokkoló ingerek hatására Sacika pillanatok alatt magáévá tette az emeletet és a szemközti gyorsétteremben kezdte csipegetni a földről a morzsákat.
A moziterembe végül bejutva arra lettem figyelmes, hogy a szék odacsukta a gyereket. Próbáltam másikat is, de egyik sem maradt nyitva Saci 14 kilója alatt - pedig azt hiszem, ez egy kicsit átlag feletti gyereksúly a harmadik életév felé közeledve. A kiskabáttal sikerült végül valamelyiket kipeckelni, de feleslegesen: a gyerek csak az előtte lévő ülés háttámláját látta; úgy tűnt, nagyjából 130 cm magasság körül már látható a vászonból valami. Ekkor Sacit ölembe vettem, ezért a büfében vásárolt narancslevet a pohártartóba kellett helyznem, ami kissé túl van méretezve, mert az ital keresztül zuhant rajta a padlóra. Ahogy a rendezkdéssel voltam elfoglalva, Sacika kérdezgetni kezdte, hogy mi megy. Mondtam, hogy reklám, de ahogy a vászonra pillantottam, láttam, hogy óvszert hirdetnek. Elvégre családi film, a család már elkészült, itt az idő megálljt parancsolni a sokasodásnak.
Az elefántot is itt láttuk, hogy majd jön egy hét múlva - igaz, azt már nagyon nehezen tudtam huszadszorra elmagyarázni, hogy ez még mindig nem az, amire jöttünk, mert az még csak most következik. Ekkor az első képsorokat irgalmatlan motorosfűrész hangja vezette be, ugyanis a film azzal kezdődik, hogy a mókusokat megfosztják otthonuktól, a fenyőfától, amit kivágnak. A következő képek már egy egzaltált bácsit mutatnak, aki lehúzott sliccel szalad el otthonról, de még bókol egyet a szomszéd néninek. Majd egy irodaházban találjuk magunkat, a bácsi ide sietett, hogy új szerzeményét megmutassa a kiadónak, akinek az viszont nem tetszik. A viharos távozás közben az irodaház előterében felállított karácsonyfáról a bácsi által a kiadó irodájából ellopott elemózsiás kosárba ugrálnak a mókusok: így lelnek új otthonra egzaltált bácsinál. A mókusok megtalálása eszement zajjal jár, minden berendezési tárgy összetörik - Sacika pedig kiabálni kezdett, hogy kapcsoljuk fel a lámpát. Szegénykém, nagyon fél, iszonyatos hangerővel szólal meg a vászonról a suttogás is. Próbálkozom még egy-két csokigolyóval, de sírni kezd a félelemtől, és gyorsan távozunk a családi moziról.
Otthon a mama megkérdezi, hogy Sacikám, milyen volt a moziban. A válasz röviden: rossz.

19 komment

Címkék: mozi gyerekfilm

Zorán kongása

2008.03.15. 15:38 turorudi


OK, rosszul kalkuláltam - persze, ami késik, nem múlik. Úgy gondoltam, hogy Horváth Kornél megelégszik azzal, hogy összegründolta remek társaságát, hogy az aztán mindenféle állami soron kívül osztogatott dzsessz-juttatást besöpörjön. Ilyen a társaságnak juttatott Columbus Jazz Hajó, ahova nem jár a közönség; a hajó persze arra jó volt, hogy Kóka János számla-ügyét elsikálja. Ekkor megjósoltuk, hogy ha Kóka ügye szép csendesen elhal, azzal köszönik meg a Columbusnak a szívességet, hogy tovább működhet Horváth Dzsessztársaságának oltalma alatt. A honorálás ősszel meg is történt, ezentúl évi 25 millió forintot adományoz Hiller István saját keretéből Horváthéknak. Már önmagában ez tarthatatlan szisztéma: 75 millió a magyar dzsesszben annyi pénz, hogy arra nyugodtan lehetne pályázatot kiírni, de nem!
Tehát azt hittem, Horváth csendben megelégszik azzal, hogy érdemeiken felül, barátságból, lekötelezettségből a minisztériumi örök támogatás oltalma alatt biztosított neki és tettestársainak a működés - amire ismétlem: nem kíváncsi a közönség, nem járnak a klubjukba. De hülye voltam, hiszen ennyivel a kör nem lenne teljes. Kell a másik oldalnak, Hilleréknek is a hivatkozási alap, hogy miért minden áldott alkalommal a Dzsesszművészek Társaságából választanak Kossuth-díjas dzsesszművészt. Hogyan lehetséges, hogy Horváth Kornél hamarabb kapott Kossuth-díjat, mint Szabados György, vagy Dresch Mihály, meg egyáltalán az, hogy kapott? Miért szopja be mindenki, hogy a mára konzum produkciók kongásává lealacsonyodó, egyébként végtelenül öntelt Horváth a dzsessz ügyéért szorgoskodik. Saját fülemmel hallottam, mikor a mellét döngetve azt magyarázza, hogy neki jár a kiemelt támogatás.
Megint szerénytelen és tehetségtelen emberek uszultak a magyar kultúrára. Vajon mit tud Dés László (ugye 2006-ban ő volt az első Kossuth-díjas dzsessz-zenész) és köre, hogy a magyar értelmiség oly nagy keggyel adózik előtte?

56 komment

Címkék: dzsessz kossuthdíj

Szétszedni a zenét

2008.03.15. 01:37 turorudi


Az alábbi kis filmecskéből kiderül, hogyan lehet hangjaira szedni egy zenét és módosítani az egyes szólamokat. Egyfelől nagy kérdés, hogy miért van erre szükség. Persze, megkönnyíti a sztárcsinálást, mindenkiből gyöngyhangú énekest varázsol és virtuóz gitárost. De nézzük fordítva! Lehet modellezni az ember zenei gondolkodását, és az abból táplálkozó variabilitást, ahogyan a sémából megszületik az új változat. Engem ez lenyűgöz - a technikai fejlettség gyönyörködtet.

20 komment

Címkék: zeneszerkesztés

Szerintem...

2008.03.14. 11:55 turorudi


... Babos Gyulának adják majd a dzsessz-zenészek Kossuth-díját. Ugye már harmadik éve osztanak dzsessz muzsikusnak is Kossuth-díjat. Ha megismertük az eredményt, majd elmondom, miért van ez így. Addig ez csak egy tipp.

Szólj hozzá!

Címkék: kossuthdíj

Az ismeretlen Arthur Fleischmann

2008.03.13. 12:24 Kolbasz

1937-ben a Vienna ice-hockey team Dél Afrikai túrára indult. Hogy kik lehettek ezek a férfiak és mi lett a sorsuk, azt nem tudom. A csapat magyar orvosát viszont úgy hívták, hogy Arthur Fleischmann. 1896-ban született Pozsonyban, szülei jómódú kereskedők voltak, akik fontos szerepet játszottak a város kulturális életében. Arthur az Evangélikus Líceum elvégzése után Budapestre járt az orvosi egyetemre, majd intenzív gyakorlaton vett részt az orosz fronton. Mire visszatért eltűnt a Monarchia, így a tanulmányait Prágában fejezte be. Praktizálni Bécsben kezdett, mint bőrgyógyász. Egyben a Vienna Academy nevű intézményben szobrászatot tanult. 1928-ban végzett, abbahagyta az orvosi praxist és az alkotás mellett tanítani kezdett a Womens Academy of Art-on, ahol kerámiák készítésre oktatta a hölgyeket. Rómában, Párizsban állított ki, majd 1936-ban tíz amerikai városban. Aztán jött a csapat orvosi megbízatás, amit szintén felhasznál művei propagálására. Johannesburgban és Pretoriában volt tárlata. Ezután a helyzet instabilitására való tekintettel nem tér vissza Európába, hanem az Indiai óceánon utazgat, és 1938-ban Balin köt ki, ahol két boldog évet tölt el. Szobrokat, kerámiákat készít, valamint fotózik, naplót ír és csodálja a nők szépséget. Hogy miért pont oda ment nem tudom, de ott is voltak hollandok.

1939-ben még elcsípi az utolsó KLM gépet a japán invázió előtt, és Ausztráliába megy. Ez az ötödik kontinens, ahol megfordul, és rögtön alakít egy művészeti csoportot Merioola néven. 1948-ban települ át Európába újra. Gondolkozik azon hogy visszatérjen a szülővárosába, amit akkor már Bratislavának hívnak, de inkább Londonban települt le. 1955-ben megházasodik, 1961-ben fia születik. 1970-ben az osakai Expo ’70 brit pavilonja az ő szobrával nyílik meg. 1979-ben modellt ül neki II. János Pál pápa, aki később kitünteti.1990-ben hal meg Londonban.

Tiszta Hollywood. Egy igazi világpolgár, életművész, csavargó, szélhámos, vagy ki volt ez az ember? Tipikus kelet-európai értelmiségi sors, lásd Arthur Koestler, Robert Capa, vagy Brassai? Nyilván beszélt magyarul, szlovákul, angolul, németül és ki tudja hány nyelven. Hogyan és mivel utaztak akkor az emberek ennyi cuccal? És hogyan kommunikáltak egymással? Kikkel töltött együtt időt, hol van a levelezése, hány nőt ismert közelről? Hol vannak a művei? A többsége nyilvánvalóan szétszóródott, de azért érdemes lenne utánajárni. 2002-ben Pozsonyban nyílt  egy múzeuma, abban a házban ahol felnőtt. Most megjelent egy gyönyörű könyv a Pictures Publishers gondozásában Photographs and Sculptures by Arthur Fleischmann: Bali in the 1930’, amit én Balin vásároltam hetven évvel azután, hogy a mester oda érkezett.

Folyt köv..

1 komment

Címkék: foto bali arthur fleiscmann

Nagy a baj: Sas József nem kap Kossuth-díjat!

2008.03.12. 14:37 turorudi


Természetesen nem a díj oda nem ítélésén siránkozunk. Az adócsaló színházigazgatóról szóló hír egészen másról szól, még pedig arról, hogy az állami vezetés miféle szisztéma alapján válogatja ki a díjazásra méltó állampolgárait.
Sasról már régóta tudni, hogy nagytételes adócsaló, csak az ítélet meghozatala idáig húzódott, ezért kimondani mostantól lehet erről az alakról, hogy bűnöző. Mivel az ügye hol erősebben, hol kevésbé fókuszáltan rendre előkerül, már csak a gyanú miatt sem lehetett volna őt Kossuth-díjra jelölni. Ám mindez eltörpül azon kérdés mellett, hogy egyáltalán miért jut eszébe bárkinek ezt a szellemtelen pojácát a legmagasabb kulturális elismerésre felterjeszteni. Értem én, hogy sokan nézik a szarjait, hülye ország vagyunk, de miért nincsen valamiféle minőségi elvárás azokkal szemben, akiket bármiféle okok miatt kitüntetnek vagy díjjal jutalmaznak. A Kossuth-díj Bizottság tagjain kívül van egyáltalán ember, akinek eszébe jutna Sas József munkásságát bármiféle módon elismerni? Vajon melyik produkciója predesztinálja őt erre? A rendőrviccek, vagy a Sastaps című lemez és előadás?
Biztos vagyok benne, hogy a magukra adó eddigi díjazottak egy része Sas József kitüntetése után visszaadnák a Kossuth-díjat, ugyanis az az ő degradálásuk, ha egy platformra kerülnek ezzel a szélhámossal.

2 komment

Címkék: kossuthdíj

A srorned jntsgeleőée

2008.02.28. 12:03 turorudi

Van itt ez az alábbi megállapítás, ami vagy igaz, vagy nem, de a példa mindenesetre érzékletes. Viszont hasonló szabály szerint igyekeztem címet adni a bejegyzésnek és ott mintha már nem is lenne igaz a betűk felcserélhetősége.


10 komment

Címkék: nyelv

Hétköznapi brutalitás

2008.02.25. 10:48 Kolbasz

A Yamantaka Eye/John Zorn Duo valójában két vaddisznó gyönyörű találkozása. Zorn altszaxofonon ad ki olyan hangokat, amiért azonnal eltávolítanák a legtöbb zeneiskolából, Yamantaka Eye pedig a saját hangja és különféle elektronikák segítségével sokkolja a hallgatót. A legdurvább videó játékok zörejei ehhez képest nyálas giccsek. Erő, rettenet, és kreativitás az eredménye new yorki avantgard és tokyói kreténség nem teljesen véletlen találkozásának. Az urak 1986 óta játszanak együtt, három albumuk jelent meg eddig a Nani Nani 1995-ben, a Naninani II 2004-ben, és a Zorn 50. születésnapján rögzített koncertfelvétel.
Katartikus és az infantilitás határát súroló zene. A hightech, a meditáció, és ostoba zajok meghökkentő egyvelege. Minden jólfésült, zeneszerető embernek kihullik a haja tőle, ugyanakkor a gyerekeknek egyáltalán nem meglepő. Hiszen egy harcos, kardozós számítógépes játék hangkulisszáihoz képest nagyon is emberi.
Nincs dallam, sem ritmus, nem építkezik az anyag, nincs eleje, sem vége, de még közepe sem. Nincs rendszer, túl van a jón és a rosszon. Egzisztencialista vicc, mely a nyersesség, a spontaneitás, a „közvetlen rámutatás”, a ficam kultuszát szolgálja. A sokkterápia enyhe formája, mely a személyiségnek azt a felét hivatott megszólítani, amit a társadalmi kódex elnyom. A spontaneitást, a váratlan elemet, a paradoxont használja, aminek a segítségével tudatára ébredhetünk saját tudattalanunknak. Amikor megszűnik a cselekvő és az önmegfigyelő én közt a különbség, és megtanulunk automatikusan, transzban cselekedni. És akkor már a zen buddhizmusról beszélünk, ahol a mester és a tanítvány között lezajló rövid, éles kérdezz felelek játék ( mondo ) vezethet el a hirtelen megvilágosodáshoz ( szatori ). Arthur Koestler ír erről a Japán című könyvében. És én közben a Zorn/Eye duót hallgattam. Ez egy posztmodern zazen meditáció, és egy tál rizs.

1 komment

Címkék: japan yamataka eye john zorn arthur koestler

Minden 23

2008.02.15. 00:47 turorudi


Szeretettel invitáljuk Sam Hammer fotókiállítására a tisztelt Nagyérdeműt. A fenti képre kattintva máris a virtuállis kiállításon találjuk magunkat.

2 komment

Címkék: galéria news mafsz fotókiállítás sam hammer

Egy dal újrafelfedezése

2008.02.11. 01:23 turorudi


Soha nem értettem, miről is szólhat az Iskolatáska című dal. Most már sejtek valamit...

"És elindult fürgén a lába, ballagott a kislány mögött."


9 komment

Címkék: demjén ferenc iskolatáska

A maghreb James Brownja

2008.02.08. 14:39 turorudi

Tegnap az A38-on tartott koncertet a Mango Gadzi nevű grenoble-i zenekar. A roma és észak-arab zenei tradíciók keverednek a nagyon erőteljes számokban. Alább a koncert egyik dala hallgatható meg, némi rai beütéssel, benne magyar pásztor furulyával (a srác tavaly vásárolta Budapesten a hangszert), ouddal és a gadulkához hasonlóan térden megszólaltatott hegedűvel. Az énekes Sofian Mejr a színpadon legalább olyan impresszív, mint fénykorában James Brown volt: elképesztő mozgása már-már sámánikus - érdemes figyelni, hogyan fokozódik a dal a szám végéig.

Szólj hozzá!

Címkék: maghreb rai mango gadzi

Meghalt Orszáczky Miklós

2008.02.03. 12:54 Kolbasz

Elment egy viszonyítási pont.

Nem lesz koncert a MÜPÁban, a 60 születésnapja tiszteletére.

Tudtuk, hogy rákos, de úgy tünt meggyógyul.

2007-ben az A38-on volt egy kiváló koncertje, ami föl is lett véve. Remélem hamarosan adásba kerül az MTV-n, kiadásra DVD-n. Hogy nekünk is legyen valami.

Mikor nyafogtak a régi számokért, azt mondta "higgyétek el, minden elmúlik és ez így van jól."

Bassza meg!

5 komment

Címkék: orszáczky

Vicc

2008.02.02. 12:51 Kolbasz

Van nekünk minden évben egy filmszemlénk. Különös képződmény, nemzeti, provinciális, de a miénk. Egy plázában van a vetítések zöme, ami tök jó, mert szünetben lehet zonderangebót vásárolni, de dohányzó szakasz az nincs. Csilivili minden, csak nincs benne agóra. Azaz a dohányosok kijárnak a parkolóba cigizni. Nagy autók között a hidegben éhesen szomjasan lehet ácsorogni, beszélgetni.

Vagy át lehet haladni a Millenárisra, ahol a játékfilmek premierje van. Ott sem lehet dohányozni, a büfé penetráns, úgyhogy a több ezer négyzetméter terület ellenére az emberek egy ideiglenes fabóbéban szocializálnak. Olyan menhely feelingje van, de lehet kabátban sört inni, meg puliszkát enni, hát ott csoportosul a nagyérdemű.

Azért az jó, hogy a magyar mozgóképre kis figyelem vetül egyszer egy évben, rossz viszont, hogy nem lehet bejutni az filmekre, amiknek a zöme máshol nem látható. A néző meg rábaszott. Miért nem benfentes a nyomorultja?

A legvadabb az, hogy minden filmes blokk előtt végig kell nézni egy halom undorító reklámot! Szarul vannak megcsinálva, de az üzenetük legalább ellene megy a kultúrának. Páldául,  hogy nézzél indolens kereskedelmi tévéket. Kérdeztem a kollegákat, hogy a külföldi fesztiválokon találkoztak-e már ezzel a jelenséggel. A választ mindenki sejtheti, úgyhogy elkönyvelhetünk egy újabb hungarikumot.

Azt sem értem, hogy miért nem versenyezhetnek az animációs filmek a szemlén? Nem tartoznak a magyar mozgóképkultúrához? Pedig van egy ilyen íratlan szabály. Ha versenyezni akarnak menjenek Kecskemétre.

U.I.: A kisjáték-kísérleti mezőny az idén elég jó.

10 komment

Címkék: filmszemle

Ide jutott az oktatás!

2008.01.29. 16:06 Kolbasz

A nőknek Ön szerint az eszményített megjelenítése vagy a perditakénti bemutatása áll közelebb a művészet céljainak a megvalósításához?

Beadandó középszintű dolgozat magyar nyelv és irodalomból, egy budapesti gimnázium végzős osztályában.

5 komment

Címkék: nyelv

Egymás filmjének szopása

2008.01.28. 22:02 turorudi

Indul a Filmszemle, hurrá! Ismét elő lehet venni a filmesek sötét árnyékvilágának nagyszerű történéseit. Kedvcsinálóként egy példa bemutatásán keresztül essék szó arról, hogyan osztozik a magyar filmes az állam pénzén.

 

Nagyszerű filmeket termelünk évek óta, amit mi sem bizonyít jobban, mint a közönség érdektelensége. Régi hagyomány, hogy az állami manna mértéke fordítottan arányos a nézőszámmal. Azonban idén új elem is gazdagítja a nagyszerű pályázati szisztémát, tudniillik egyszerűsödni látszik, miképpen juthat támogatáshoz például egy rendező és az ő filmje. Ötletes és pofonegyszerű megoldás született arra, hogy a pályázati bizottságnak ne kelljen sokat vesződnie a rengeteg pályázati anyaggal. Vélhetően így született meg az ötlete a

Pályázat a Szomjas György rendezésében készülő 1956- vagy a Nap utcai fiúk című játékfilm megvalósítására

című, 152 millió forint keretösszegről szóló kiírásnak.

 

Hogy ne áruljak zsákbamacskát, a pályázatot nem más, mint a Szomjas György nevével fémjelzett produkció nyerte el. A film operatőre pedig nagy meglepetésre az a Grunwalsky Ferenc lett, aki a Magyar Mozgókép Közalapítvány nevében kiírta az említett pályázatot.

Ha egy kiválónak ígérkező alkotás el akar készülni, annak semmi nem állhatja útját, pláne nem holmi demokratikus játékszabályok. Mert ugye a barátság az fontos dolog.

29 komment

Címkék: korrupció filmszemle mmk

Segg és betegség a toplistán

2008.01.28. 01:58 turorudi

Azt hiszem, ezért sincsen tévénk!

Biztos, hogy egy ember, jelen esetben Grosics Gyula súlyos betegségéről a TOP-hírek között kell beszámolni, közvetlenül a fenék szexuális szervjellege alatt? Szegény sportembernek mi volna jobb? Ha ezen a toplistán feljebb kerülne, vagy lekerülne róla?

Most már biztos vagyok benne, hogy a magyar televíziózás a lehető leghülyébbek gyüjtőhelye.


5 komment

Címkék: média

Az O történetének a története

2008.01.22. 19:31 Kolbasz

Az O története 1954-ben jelent meg egyszerre franciául és angolul. Azóta a pornográf irodalom alapműve. Hozzáférhető magyarul is, az Európa Kiadó adta ki 1990-ben. Íróként Pauline Reage jegyzi, aki nyilvánvalóan fiktív alak. Negyven évvel később, 1994-ben egy kutató akadt nyomára a valódi szerzőnek, az akkor 87 éves Dominique Aurynak, aki egyébként Anne Desclos néven született 1907-ben. Apja érzékeny, túlfűtött típus volt, az anyja totál frigid. Aury serdülő korában fedezte föl apja titkos könyvtárát, akinek erotikus irodalomból kimerítő gyűjteménye volt.
A nő később a francia irodalmi élet eminens alakjává vált, akinek szenvedélye volt az olvasás. Évente végigolvasta Marcel Proust összes művét, és egyedüli nőként 25 évig volt tagja a Gallimard Kiadónak, és a Nouvelle Revue Franciaise irodalmi folyóirat szerkesztő bizottságának. A vele szomszédos szobában Albert Camus dolgozott. Ennek a körnek a karizmatikus alakja – Aury életének nagy szerelme – Jean Paulhan, a római arcélű író-kritikus, akivel Aury a francia ellenállási mozgalomban ismerkedett meg, majd a szeretője lett. Paulhan házas ember volt és a női nem nagy tisztelője. Olyannyira, hogy Aury mellett is folyamatosan voltak szeretői. Amikor Poulhan írta az előszót a Sade Márki Szodoma 120 napja című könyvhöz, akkor jegyezte meg egy randin a nő, hogy úgy érzi, ő is tudna hasonlót írni. Aztán éjszakánként ceruzával elkezdte írni az O történetét, amit elküldött Poulhannak, vagy egy autóban felolvasta neki a Bois de Boulogne-ban. Nem volt cél a publikálás, inkább az imádott férfi figyelmét akarta fölkelteni a 47 éves finom, visszafogott nő. Az akkor 70 éves Paulhan kiválónak találta a szöveget és szerzett egy kiadót, aki vállalta a botrányt. A mű ma is érvényes, stílusa elegáns, a valaha férfinak írt szerelmi vallomások között a legodaadóbb és egyben a legvadabb. Számtalan per követte a kiadást, de úgy tűnik nem ártottak az ügynek. Összesen talán tíz ember tudta ki írta valójában a könyvet. Egy alkalommal a francia igazságügyi miniszter meghívta ebédre Aury-t. Ebéd után kávéztak, majd kikísérte a hölgyet az autójához, és elköszönt. Csak látni akarta ki a botrányos mű szerzője. Másnap ejtették a vádakat.

Paulhan 1968-ban halt meg, Aury pedig 30 évvel később, 1998-ban. 2004-ben készült el Pola Rapaport 80 perces dokumentumfilmje The Writer Of O címmel. Ebben diszkréten megelevenedik egy igazi nagy történet, sok archívval, fikciós betétekkel, Aury interjúkkal.
Én a Mini Inputon láttam a hétvégén a Millenárison. Jó lenne, ha sugározná valamelyik magyar TV, meg ha lenne a megvalósításnak realitása, akkor azonnal írni kéne belőle egy játékfilmet. Addig is marad az O történetének az olvasgatása, meg a kinek-kinek a fantáziája.
Néhány morzsa. Egyes források szerint Aury aktív biszexuális volt, de ez úgy tűnik nem érinti a történetünket.
Just Jaeckin 1975-ben forgatott filmet az O történetéből, de nem sikerült megragadnia a történet komplexitását.

29 komment

Címkék: film irodalom pornográfia dominique aury o története

Beat box indul

2008.01.16. 22:12 turorudi


A német Rod Stewart torkára veszi a mikrofont

Szólj hozzá!

Címkék: mikrofon

Neo übermensch

2008.01.14. 21:59 turorudi


Ugye emlékszünk a Gattaca című filmre, amely az ép emberek világáról szól: aki nem tutifrankó egészséges, az már nem is lehet a társadalom tagja.
A filmet nézve nem is gondoltam volna, hogy ez a világ hamarosan elérkezik. Van itt ugye egy bizonyos dél-afrikai futó, Oscar Pistorius. Sípcsont nélkül született, ezért térd alatt amputálni kellett a lábait. Ennek ellenére egy speciális protézissel olyan futóteljesítményre képes, hogy az olimpiai kvótát simán megszerezte és az egyéb atlétikai világversenyek 100, 200 és 400 méteres futószámaiban rendre értékelhető eredményeket ér el. És van ITT EZ a friss hír, amely szerint Pistorius nem indulat az Olimpián, mert a protézis jogosulatlan előnyhöz juttatja. Idézet a cikkből:
Az IAAF tavaly megkezdte Pistorius kiszorítását a játékokról, amikor versenyszabályzatát úgy módosította, hogy kimondja: semmilyen előnyt nyújtó technikai eszközt nem vethetnek be az atléták.

Hány futót láttunk testre simuló overallban versenyezni, miről szólnak a sportcipő reklámok, ha nem az újabbnál újabb cipő-konstrukciók által nyújtott előnyökről? És a felkészülés során mi minden technikai eszközt használnak a versenyzők?

Vagy:
A felmérések alapján szintén tény, hogy a Gepárddal [ez a mű végtag neve] a talajtól lényegesen nagyobb erőt kap vissza a futó, mint az egészséges lábú sportoló. Ez a visszanyert energia közel háromszor nagyobb, mint az épek esetében. A protézissel mindössze 9,3 százalék az átlagos energiaveszteség a bokaízületekben, míg az épeknél ez az arány 41,4 százalék, tehát a mechanikai előny több mint 30 százalék a művégtag esetében.
A helyzet az, hogy Pistoriusnak nincsen bokája, így bokaizülete sincsen. Milyen vizsgálatról van tehát szó? A New York Maratonon nem az a szokás, hogy a kerekesszékesek együtt versenyeznek futni képes embertársaikkal? Biztos benne van valahol a tanulmányban az is, hogy Pistorius előnye azért is behozhatatlan, mert ő két lábszárral még könnyebb is, így azt a súlyt nem kell cipelnie.
Mi mindennel lehet még megmagyarázni ezt a neo-übermensch elméletet? Kit érdekel, ha egy szabályos testű atléta világcsúcsot fut? Az Olimpia akkor lehetne az emberiség valódi ünnepe, ha azt a Pistoriust, aki eredményei alapján beférne a mezőnybe, nem akarnák kilökni az indulók közül csak azért, mert a szép, teljes ember eszményképét veszélyezteti.

78 komment

Címkék: olimpia

Gyereket Horváth Ágnesnek!

2008.01.10. 02:45 turorudi

Szerintem az egészségügy feszült helyzete – ahogy Magyarországon minden – azon múlik, hogy a politikusok/döntéshozók személyesen egyáltalán nem érintettek a kérdésben. Például nagyon szeretném, hogy az a szimpatikus úr, akit múltkor a Művészetek Palotájában láttam a miniszteri tompor környékén matatni, mihamarabb gyermekhez segítené Horváth Ágnes egészségügyi minisztert. Meggyőződésem, hogy akkor a gyermekellátás egy csapásra normalizálódna – addig viszont követhetetlen, mit kell tenni a kiskorúval, ha éjszaka levegőért kapkod, folyik az orra, hasmenése van, stb.

Az év első napján köhögés, kis láz, orrfolyás és rossz közérzet kíséretében elgurultunk a területileg illetékesnek mondott Budai Gyermekkorház ügyeletére a család legkisebb, 10 hónapos tagjával. Négyen vártak előttünk, de így is jó két óra múlva távozhattunk azzal, hogy az ügyeletet ellátó részvénytársaság alkalmazottja nem írt fel semmilyen gyógyszert és kérte, hogy másnap, mikor már nem ügyeleti idő van, jöjjünk vissza a fülészetre; ugyanis a gyerek fülét a fülzsírtól ő egyáltalán nem tudja megvizsgálni, és azon a tájékon gyanakszik valamire. Így is tettünk: nagymamát újfent beizzítottuk, hogy vigyázzon a másik gyermekre, mi pedig rutinosan az októberi, bennfekvős krupp során megismert fülészet felé vettük az irányt. A liftből a harmadikon kell kiszállni, de a lépcsőkön keresztül elérhető negyedik emeletre már nem lehet feljutni: gerendákból ácsolt X állja útunkat, mögötte szálló törmelékpor – itt biztos nincs rendelés. Bevillant, hogy előző nap az ügyeleti épületre ragasztva láttam egy lapot, amelyen nyíl jelezte, hogy a hatalmas kert másik végében is van valamilyen rendelés. Átbaktattunk, de ott semmit nem találtunk. A kórház területén lézengő emberek bizonytalankodva állították, hogy a János kórházba tették át a budai gyermek-szakrendelést és mivel ennek az ellenkezőjére semmi nem utalt, így az az egy választásunk maradt, hogy meglátogatjuk a másik intézményt is, még ha előző nap az ügyelet ide, a Budai Gyermekkórházba hívott is vissza – no de egy nap alatt tényleg sok minden változhat. A János kórház főbejáratánál megtudtuk, hogy a gyerekosztály (külön szakrendelés nélkül) a hegyoldalba épült komplexum legmagasabb pontja alatt egy szerpentinnel helyezkedik el, ajánlott a két szélső kapu valamelyikén autóval behajtani, ugyanis a helyet nem gyalogosok számára találták ki. Behajtani 500 Ft-ért lehet (a Budai Gyermekkórházban ez a szolgáltatás 300 Ft), de mozgáskorlátozottaknak ingyenes. Mondtam az őrnek, hogy a beteg 10 hónapos és segítségre van szüksége ahhoz, hogy közlekedhessen, ezért vagyunk mi is itt; közben a kocsi elé levágott sorompót szemléltem, hogy vajon helyből indulva is áttörhető-e. Az őr természetesen kiröhögött, az ember pedig kisgyerekkel ugye nem kötekszik a külvilággal, így annak reményében, hogy itt végre valaki arra alkalmas személy megnézi a kisfiúnk fülét, bedobtuk az őrbe a sorompódíjat és behajtottunk. A rendeléshez vezető út tényleg szerpentines, annyira, hogy némelyik kanyart csak pár oda-vissza tolatós manőverrel lehet lekűzdeni. Ezen az úton járnak a rohammentők is. A rendelő előtt nem lehet parkolni, különben a mentőknek a láthatóan évek óta érlelődő méteres kátyúkba kellene belemenniük. Végül egy megjegesedett hótorlaszba tudtunk félig bele-, félig ráállni.

Szerencsénkre a jó hírű főorvos rendel, ennek örülünk. Kedves bácsi, vidáman osztja meg velünk, hogy a fülmosáshoz szükséges meleg víz nem mindig folyik a csapból, de nyugodjunk meg, aznap a nagy hideg ellenére már volt egyszer langyos. Kezében egy félliteres fecskendő, kicsit szorul, de ő határozott mozdulatokkal bejáratja: ilyen eszközt legutóbb a Britannia gyógyintézet című filmszatírában láttam (ez az a film, amiben agyat turmixolnak). A csapból folyatott víz 10 perc alatt elfogadható hőmérsékletűre melegedett, ekkor megjelent a nővér, hogy segítsen-e. „Erre van az apuka, az anyuka meg lefogja” – hangzott a válasz, nővérke pedig kiszaladt. A családi legendárium szerint apám kiájult alólam, mikor a fülem felszúrása közben az ölében tartott. Szúrni szerencsére most nem kellett, de lehet, ha arra kerül a sor, azt legjobb lesz itthon, családilag megoldani valahogy. A házi gyerekorvosunk úgyis azt mondta, hogy ne forduljunk szakrendeléshez, mert a mai körülmények között nem tudják meggyógyítani a gyereket.

51 komment

Címkék: egészségügy

Megdöglünk - Smog on the City

2008.01.08. 17:06 turorudi


Az általános orvosi javallatok tiltanak bennünket a várostól. Hogy miért is? Íme kettő látkép Budapestről, pontosabban a budai várról és a Gellérthegyről, illetve a mögötte elterülő városról.

Normális időben:


És most:


13 komment

Címkék: budapest szmog

Az 5 lexarabb – tavalyi jazzbotrányok

2008.01.04. 00:57 turorudi

Itthon már megszokhattuk, hogy a közönség nem tud ítélni, nem dobál paradicsomot, ha ócska koncertet tolnak az orra alá. Mindenki mindig mindennek örül, nálunk a legnyomorultabb produkció szereplői is a mennybe mennek. Semmiben nem lehetünk annyira biztosak, mint a szar visszahívásában, ugyanis máshová nem hívják meg újra azokat, akik leszerepeltek. De mivel Magyarországon ilyesmi senkivel nem fordul elő, a mocsok, a kutyaütés, a közönség bizalmával való visszaélés, a nagy átverések automatikusan ide pozícionálták magukat. Kiválogattam 2007 legalját.

Kenny Garrett Quartet (X. Jubileumi Jazztergom Nyitó Gálakoncert, július 11.)

A kvartett rossz ridert küldött előzetesen (ebből tudják a szervezők, mi a zenekar számára szükséges technikai felszerelés, mik a megszólalás követelményei), ezért elképesztő hosszan sem sikerült rendesen beállni. Garrett csak az első számban szaxofonozott, de ott sem igazán, mert lement a színpadról a széksorok közé, elégedetlenül csóválta a fejét, majd beült a színpad melletti pihegő sátorba. A többiek kepesztettek rendesen, a főszereplő idővel visszakúszott közéjük, és szintetizátorozott(!) még egy kicsit. Illetve az egyik dal előtt teljesen lekapcsolták az erősítést, így a Bazilika alatti téren megtartott koncert ezen részét egyáltalán nem lehetett hallani. Így játszottak kb. 60 percet, azaz 4 számot. Később megtudtam, hogy Garrett nem volt hajlandó délután a beálláson megjelenni, vagyis a rossz rider okozta galibát meg sem próbálta enyhíteni.

Terje Rypdal (Millenáris, október 17.)

Koncerten valaha tapasztalt legkínosabb élményem, mikor a Millenáris színpadára az utolsókat rúgó beteg Jimmy Smitht egy rokkant kocsiban kigurították. Egyik keze gipszelve volt, a Hammond valamelyik manuálja pedig üzemképtelenül díszelgett. A mester kicsit ütögette a mozgó kezével a hangszert, aztán a maradék 20 percet társaira bízta. Körülbelül ugyanez történt meg a norvég gitárossal is: szegény ember súlyos beteg, mozdulni sem bír és talán a gyógyszerek hatása miatt egy valóságtól elszakadt világban volt. Nem találta a hangokat, az effektjeit össze-vissza kapcsolgatta. Döbbenetes szervezői felelőtlenség!

Nigel Kennedy Quintet: Blue Note Sessions (Művészetek Palotája, március 31.)

Nincs mit szépíteni: Yehudi Menuhin egykori felfedezettje, a klasszikus zene hegedűs fenegyereke egy irgalmatlan nagy faszkalap! Emberünk a jazz felé mindig is kacsintgatott, most a Blue Note post-bop repertoárjából hozott egy egész jó kis kollekciót; mellette lengyel zenészek játszottak, ám összességében nem találtak ki újat. A disco-rappernek öltözött gagyi-punk Kennedy annyira idegesítően rángatózik a számok között, hogy ez a jófejkedő mellverdesés, majd utána az öklök összeütögetése, no meg a szalon-káromkodás elvonják a figyelmet a számokról – a műmájerkedéstől leginkább hányni támadt volna kedvem.

Roy Hargrove Quintet (Művészetek Palotája, „Jazztavasz 2007” – április 30.)

Egy sima kis Davis imitátor, aki azt hiszi, ő a világ teteje. Ezért van egy szaxofonos szólistája is, de ő is hasonlókat gondol magáról. Ketten aztán szépen végigácsorogták a kétórányi koncertet a színpad szélén, hogy a ritmusszekció 12 körös bluesjaiból kerekedjék ki a koncert. Az elképesztő nagyképűség párosodott a pukkasztott semmivel.

Woody Allen & his New Orleans Jazz Band (Papp László Sportaréna, december 27.)

Ezt, ugye, már kibeszéltük. Részletek ITT.

 

1 komment

Címkék: 2007jazz

Kill Radio

2008.01.03. 15:44 Kolbasz

Végre egy igazi szabad rádió! Kill Radio a neve, és egy los angelesi internetes adó. Okos, környezettudatos, politikus, a kisebbségekre fogékony szövegek minden megfelelési kényszer nélkül. Emellé kretén zenék össze-vissza mixelve. Például karácsonykor iszonyúan ekézték a keresztények intoleranciáját. Lehet, hogy van olyan ország, ahol a vélemény nyilvánítás szabad? Semmi reklám, hírek ilyesmi, és nagyon kreatív hangképek. Vajon miből tartják el magukat?

Én - amióta ráakadtam - netezés közben csak ezt hallgatom. Nem mindíg jön be, de többnyire üde és felszabadító. Itt elérhető: www.killradio.org

5 komment

Címkék: kill radio

2007 jazz koncertjei - a legjobb 10!

2008.01.03. 01:37 turorudi

A szolgáltató jól bekívánta ezt az évkezdetet, így csak most bírok visszajönni a jazzlistával. Ezért sűrítek, és a maradékot egyben közlöm. Tehát következzék az a 10 jazz koncert, amelyek idén szerintem a legjobbak voltak. A lista korábbi helyezettjei ITT böngészhetők.

 

10. Eugene Chadbourne (A38, július 19.)

Chadbourne baráti látogatásra ruccant át a nickelsdorfi „Konfrontationen” után egy előre meg nem hirdetet estécskére. Voltunk is vagy negyvenen a Derek Bailey és Woody Guthrie keresztezéséből létrejött pöngető bolond koncertjén. A kezében tartott fa tákolmányt többen bendzsónak vélték, a bluegrass pedig új életre kelt – még ha a belé lehelt lélek nagyon hasonlított a John Zorn-féle avantgárd viselkedésére is.

9. Christof Lauer és a Dresch Quartet (A38, október 27.)

Belső forrásból tudjuk, hogy a hesseni szaxofonost eredetileg egy másik hangszertárs mellé kívánták állítani importőrei, ám az értő szervezők felismerték a Dresch-Lauer rokonságot. Sokszor találkozunk magyar jazzer és nemzetközi szándékok összefonódásával, ám azok kivétel nélkül képtelenek voltak szerves folyamatokká transzformálódni a színpadon. Most csoda történt, Lauer beszélte a Dresch-dialektust, németes precizitással felkészült a repertoárból, valamint hozta sajátos ízű darabjait is. Egymásra figyelés, értelmes zenei párbeszédek, finom és jó irányba tovagördülő ütközések.

8. Jamie Saft Trio (Trafó, március 19.)

A repertoár szerint Bob Dylan és John Zorn találkozott, a fő tanulság azonban, hogy dzsessz, pop, rock és folk között nem is olyan áthághatatlan az a meredély.

7. Ulrich Gumpert plays Satie (III. Újbuda Jazzfesztivál, szeptember 6.)

Gumpert nagyon bénán játssza a Satie-darabokat, talán éppen ezért ő az egyetlen igazi Satie-specialista. Maga Satie is kb. ebben a tónusban pötyögött a Montparnasse kocsmáiban, ugyanis darabjai a darabolható figyelemről, a megrögzöttség útvesztőiről, az egymást követő, de ki tudhatja, miféle rend szerint szervezett hangokról szólnak. A koncerten a 6 Gnossiene-ből 5-t hallhattunk (szerencse, hogy Satie halála után a barátok megtalálták az addig ismert 3 variáció társait a pianínó mögé csúszva). Azt pedig mindenkinek szabad asszociációjára bízom, miért jazz egy századelős impresszionista szalon est!

6.  Joshua Redman Trio (Millenáris, november 10.)

Bődületes erőt hozott Redman a papa halálának évében. A hangja tökéletesen beérett: a hibátlan hangszertudás párosul az okos szerzeményekkel, a húzós átiratokkal.

5. Mats Gustafsson szóló (III. Újbuda Jazzfesztivál, szeptember 7.)

Méghogy Svédországban minden szép és jó?! Akkor miért akartak agyonvágni egy gigászi bariton-szólóval? És mi volt az a 100 éves kéménycső, aminek a farkincáját húzgálta?

4.  Courtney Pine (A38, március 13.)

Kétórányi őrület, a fokozhatatlanság fokozása. Szegény Pine-t annyiszor leírták, pedig ha valaki, ő egyfolytában a megújulás állapotában van. Számára a jazz immanens háborút jelent, Afrikába jár hónapokat tölteni a helyi kis tökimanókkal, hogy aztán az öklét magasba emelve tülkölje szana-széjjel a fejünket.

3. Medeski, Scofield, Martin and Wood (Millenáris, július 3.)

A Scofield tata egyesek szerint sokat rontott rajta, szerintem meg működött. Máshogy, mint a trió, de ez egy szép, kerek egység volt. A zenészek külön-külön és így, tömbbe rendezve is zseniálisan mozogtak hangszereik mögött, igaz Medeski a szokásos szettnek csak a felét kapta (pl. nálunk beszerezhetetlen a Mellotron), de sebaj, ennek megfelelően karatézott a billentyűkön.

2. Brad Mehldau Trio (Művészetek Palotája, november 8.)

A harmincas generáció egyetlen korszakos zsenije! Brad Mehldau nem e Földre való, valami olyasféle harmóniai kötései vannak, amelyek nincsenek ott azon a 88 billentyűn, más még nem találta meg azokat. Hogy ifjú Wertherként az emelkedett költőiséget elhozta az érzelemmentes zenék világába, hogy férfiként mer könnyezni, ugyanannyira fontos, mint utolérhetetlen zeneisége.

1. Peter Brötzmann, Marino Pliakas, Michael Wertmüller (Mediawave Fesztivál, április 27.)

Ami akkor a Rómer Házban történt, ahhoz fogható még soha nem történt Magyarországon! Brötzmann maga mellé állított két őrült svájcit basszusgitározni és dobolni, ő meg fülünk szakadtából tülkölt. Jazz-metál, de ez csak kín-megnevezés! Ki tudja? Kibírhatatlan hangerő, amit mégis habzsolsz, olyan tempó, amelyben a hangok egyetlen folyamatos hanggá olvadnak – szerintem ez a zene szólt, miközben a világ keletkezett.

7 komment

Címkék: 2007jazz

2007 jazz koncertjei – TOP25, III. rész

2007.12.29. 00:24 turorudi

Szubjektív összefoglaló az év jazz koncertjeiről. A lista kb. 250-300 koncertből merít, így reményeink szerint sikerült a fontos és pozitívan értékelhető koncerteket összegyűjteni (ebbe magyar előadó csak egy fért bele, egy vendégzenész oldalán). A listában talán 1-2 kakukktojás is szerepel, de valamilyen módon azok a produkciók is köthetők a műfajhoz. A listát 5-ös bontásokban közöljük – íme a 15-11. helyezettek.

 

15. Erik Truffaz Quartet (A38, május 25.)

A svájci trombitás minden felesleges elektronikát lekapargatott zenéjéről, nem voltak az arab nyenyegő énekesek és még azt is vállalta, hogy ő bizony Miles Davis örököse. Erő, humor, ötletek és remek hangszeres játék kavargott a hajó bendőjében. A ráadás a "Je t’aime" volt, a Fender Rhodes-on játszó Patrick Mueller pedig jól szétkapta a hangszerét.

14. Béla Fleck & The Flecktones (A38, január 22.)

A modern bluegrass pápája kettő teljesen más koncertet adott egymás után. Jó hangulat, az olcsó country/bluegrass sémák idézőjelbe tétele, vicces, ám kiváló muzsikusok (pl. Victor Wooten basszusgitáron) és maga a csípőből tüzelő Béla Fleck.

13. Lee „Scratch” Perry (A38, február 9.)

Nem jazz koncert volt természetesen, ám olyan alapvetés Lee Perry munkássága, amely sok jazz muzsikus ténykedését örökre meghatározta. Aki a reggae-t unalmas, sematikus lögybölésnek tartotta, ezen a koncerten valószínűleg betért a raszták közé.

12. Esbjörn Svensson Trio (Millenáris, november 13.)

A trió tavalyi koncertje sokkal jobb volt, de csak azért, mert az új, „Tuesday Wonderland” lemez nem túl anyagerős. Viszont koncerten ilyen precizitást, a legapróbb részletekig kiérlelt produkciót ritkán hallani.

11. Laurie Anderson: Homeland (Művészetek Palotája, június 11.)

Egészen más előadást hallhattunk, mint amit a művésznőtől korábbról ismerhettünk. Lelassult, mikroszkópikusra bontott témák érlelődés közben, hiszen az anyagot először megturnéztatja és csak a tapasztalatokat leszűrve veszi lemezre. Állásfoglalásból természetesen nem volt hiány, a már megjövendölt Armageddon elérkezett, a Bush pedig monnyon le. Ja, és ez a performansz azért jazz, mert Anderson zenésztársai között mindig ott van valaki a legkiválóbb New Yorki downtownból.

 

8 komment

Címkék: 2007jazz

Jelentés a Woody Allen koncertről

2007.12.28. 02:28 turorudi


Nem is tudom, mit vártam a Woody Allen & his New Orleans Jazz Band koncertjétől! Mindenesetre az élmény döbbenetes volt. Ez az ember, akinek a nevével 50.000 Ft-os jegyeket adtak el száz számra, egyszerűen nem tud klarinétozni, a közönség mégis tombol. Rövid illusztrációképpen alább meghallgatható Woody egyik szólója a budapesti koncertről. Igen, az a gúnár gágogás-szerű hang az ő klarinétja. Írhatnám, hogy nincs ansatz, de hát semmi nincs. Azt gondolom, hogy egy ilyen förtelmes produkció és amilyen ünneplés azt körülveszi, maga a világ vége.

90 komment

Címkék: woody allen

2007 jazz koncertjei – TOP25, II. rész

2007.12.27. 04:23 turorudi

Szubjektív összefoglaló az év jazz koncertjeiről. A lista kb. 250-300 koncertből merít, így reményeink szerint sikerült a fontos és pozitívan értékelhető koncerteket összegyűjteni (ebbe magyar előadó csak egy fért bele, egy vendégzenész oldalán). A listában talán 1-2 kakukktojás is szerepel, de valamilyen módon azok a produkciók is köthetők a műfajhoz. A listát 5-ös bontásokban közöljük – íme a 20-16. helyezettek.

 

20. Marianne Faithfull (Művészetek Palotája, március 12.)

Nem jazz koncert volt, de Faithfull keménysége, ahogyan a legvadabb helyzetekből is talpra tudott állni, valahogy nekem mégis a letisztulni látszó életút végére elérkező jazzénekesnő alakját jutatta eszembe. Ha meggondolom, kicsit Carla Bley-es leszedáltságot tükröz hangja, semmi vadság, a háttérben azonban komoly feszültségek, a meggyötört élet feszültségei voltak.

19. Wayne Shorter Quartet és az Imani Winds (Veszprémi Ünnepi Játékok, augusztus 2.)

Kevés jazzrock-legenda van, aki a mai napig rendre képes megújulni. Shorter már rég levetette marágól a Weather Report óriási terhét és talán jobb zenét ír és játszik, mint valaha. Danilo Perez zongorázott, John Patitucci bőgőzött, Brian Blade dobolt, míg Shorter hol szopránon, hol tenoron fújta a rendkívül komplex témáit. Majd melléjük ült az Imani Winds fafúvós kar, és a kilenc tagúra bővült zenekar már bőven átlógott a kortárs klasszikus zenék területére.

18. Rhoda Scott Trió (Millenáris, április 3.)

Rhoda Scott a miénk, legalábbis így hisszük. Bár nálunk a Hammondos néni a sztár, a világ más helyein a harsonás Sarah Morrow nevét írják a plakátokra nagy betűvel. A női trió (Julie Saury dobolt) jó kis sztenderdeket játszott: Rhodának tényleg ügyesen csúszkál a lába a pedálokon, ami jó alapja volt a nyugvópontra egy percig sem jutó energikus összjátéknak.

17. Maurice el Médioni ( Művészetek Palotája, május 17.)

Algériai és dél-spanyol mór vidékekről származó 600 éves leletmentés. A jazz maghreb fűszerezettségű ágát kevesen művelik és még kevesebben ilyen jól. A főszereplő bácsi közel a 80-hoz is életerős, kedélyes; még elég szerény képességű kávéházi muzsikus barátai mellett is csodaszép gyöngyöző futamokat produkált az egy óra hossza alatt.

16. IX. Making New Waves Fesztivál: MAE (Trafó, február 15.)

MAE, vagyis Maarten Altena Ensemble. Ez sem jazz (illetve ki tudja), de régebben az volt, míg a társulatból az alapító és a posztmodern avantgárd meghatározó személyisége, Maarten Altena ki nem lépett. Altena szellemi hagyatéka a XV. századi középkori többszólamúságot a 20 év múlva megszülető futurista irányzatokkal együtt természetesen köti össze a mai jazzel. A koncert és a zenekar fő erénye az volt, hogy az ultramodern eszközökkel és kompozíciós technikákkal nem a „mi a szar ez?” érzését ültették el a fejünkben, hanem szerves egészet alkottak.

 

Szólj hozzá!

Címkék: jazz 2007jazz

2007 jazz koncertjei – TOP25, I. rész

2007.12.26. 01:32 turorudi

Szubjektív összefoglaló az év jazz koncertjeiről. A lista kb. 250-300 koncertből merít, így reményeink szerint sikerült a fontos és pozitívan értékelhető koncerteket összegyűjteni (ebbe magyar előadó csak egy fért bele, egy vendégzenész oldalán). A listában talán 1-2 kakukktojás is szerepel, de valamilyen módon azok a produkciók is köthetők a műfajhoz. A listát 5-ös bontásokban közöljük – íme a 25-21. helyezettek.
 

25. Mezzoforte (A38, április 25.)

Mindig is gyűlöltem az izlandi zenekart: az úti filmekhez, TV-szpotokhoz felhasznált liftzene témáikat a világon megszületett legrosszabb zenék szemétdombjának legaljára kívántam. A koncerten azonban kiderült, hogy nagyon jó koncertzenekar, és a rájuk ragasztott imidzs akaratukon kívül változtatta őket a glam-jazz úttörőivé. Kiváló zenészek, jól megtervezett koncertprogrammal és a felvételekhez képest teljesen más arccal.

24. Keith Jarrett szólózongora koncertje (Művészetek Palotája, október 18.)

Jarrett koncertje közepes csalódás volt, elsősorban a klisészerű improvizációi miatt – ha egyáltalán improvizáció volt mind, nem pedig a koncert-rutin berögzült eredménye. Mégis különös élmény volt egy gigász önnön számvetését látni és meghallgatni, különös tekintettel a klasszikus és XX. századi modern expresszionista muzsika hatásaira (pl.: Szkrjabin, Bartók).

23. Teresa Salgueiro és a Lusitânia Ensemble: „La Serena” (Művészetek Palotája, szeptember 15)

Salgueirot a Madredeus énekesnőjeként ismerhettük meg, produkciója mégsem csak világzenei elemeket tartalmazott. A köré rittyentett kamarazenekart bátran énekelte túl gigantikus hangjával, így a cicomás zenekari témák sem tűntek lihegősen feleslegesnek. A hableány világkörüli utazása (amiről az előadás szól) persze csak egy béna kis mese.

22. Dee Dee Bridgewater’s Malian Project (Művészetek Palotája, november 25.)

A díva (merthogy a MüPa dívasorozatába illeszkedett a koncert) tavaly már hozott egy francia programot. Akkor még a zenészeit sem tudta rendesen bemutatni és mézes-mázas csöpögésével kiüldözött a nagyteremből. Most viszont komoly hangszeres kart teremtett maga köré, akikkel jól megkereste a jazz Maliba (és Afrika észek- és közép-nyugati partvidékén a yoruba gyökerekig)  visszavezető útjait.

21. Carlos Bica és az Azul (A38, május 31.)

Carlos Bica portugál bőgős triójában sem ő, sem pedig a gitáros Frank Möbus nem túl érdekes. Ha nincs a zenekarban a korábban már az Alasnoaxis-szal a Trafóban járó Jim Black dobos, a koncert nem is került volna a listába. Ilyenformán a koncert nem volt jó, mégis, a gyűrt cineken és a lerobbant szerkón nyomuló Black annyira átütött a free tempókat csak alulról nyaldosó kollegáin, hogy a show miatta szépen megállt billegés nélkül a lábán.

 

7 komment

Címkék: jazz 2007jazz

On The Corner

2007.12.24. 10:43 Kolbasz

Agyrém! 2007 végén megjelent The Complete On The Corner Sessions címmel egy 6 lemezes boksz, 6 és fél óra zenével. Ebből több mint 2 óra soha nem publikált anyag, és még öt olyan felvétel, ami csak editált formában jelent meg annak idején. Ezt úgy értsük, hogy például az On The Corner című szám az eredeti lemezen nem egész három perc, itt pedig majdnem 20. És az végig izgalmas!

Kérdés, hogy miért csak most adják ki ezeket a felvételeket? Akkoriban a bakelitre bő negyven percet vágtak, és gondolhatták azt, hogy a rövid darabok fogyaszthatóbbak, a rádiók szívesebben játsszák, vagy ilyesmi. Itt meg többnyire hosszú felvételekről van szó! Lehet, hogy ebben a korszakában Davis annyira aktív és kreatív volt, hogy nem bírta el a piac a sok felvételt? És azóta miért nem adták ki? És mi lehet még az archívumokban?

A kiadvány fém tokban csomagolva, 120 oldalas könyvecskével, sok fotóval egy műtárgy. Igazi kritikai kiadás, jól van szerkesztve, gyakorlatilag egy az egyben hallgatható az anyag, semmi lötyögés, a hangzás optimális. Én azért szerkesztettem magamnak 2 CD-nyi eszenciálisat. Az 1972 és 1975 között rögzített stúdiófelvételeken közreműködnek: Michael Henderson, Al Foster, Mtume, Dave Liebman, Sonny Fortune, Carlos Garnett, Herbie Hancock, Chic Corea, John McLaughlin, Reggie Lucas, Pete Cosey, Jack DeJohnette, Billy Hart, Badal Roy, Bennie Maupin, és még sokan. Funk, R&B, jazz, world, és komolyzene, Sly Stone, Stockhausen, Hendrix, és mindenek előtt Miles Davis! És semmi köze a jazzrockhoz! Utánozhatatlan, hipnotikus kortárs zene.  Ha hatást akarnék vadászni, azt írnám, némileg átírja ez a kiadvány a jazztörténetet!

Nem olcsó, de a rajongóknak alapmű. A kocák meg hallgassanak Tilos Rádiót, ahol ez többször fog pörögni.

Szólj hozzá!

Címkék: miles davis on the corner

Eszik, aztán jön

2007.12.24. 00:58 turorudi



Mármint a Jézuska. Az Utolsó vacsora 16 Gigapixeles (!), zoomolható remek interaktív feldolgozásával kívánunk mindenkinek minden ilyenkor szokásosat!
A képre kell kattintani (gyengébbeknek IDE) és feltárul a modern számítástechnikai tudományok egyik nagyszerű diadala: az elmúlt korok döbbenetes mértékű feldolgozhatósága, amelynek nyomán csupán egy csettintésnyire vagyunk például titokzatos műalkotások könnyed megértésétől.
Vajon Jézus jobbján helyet foglaló alak János, vagy egy nő (lásd: Da Vinci kód)? Az asztalon sorba rakott kenyerek miféle dallam kottáját mintázzák? Most kiderül!

Valamint szolid interaktív műelemzés és werkfilm. No, meg más művek.

7 komment

Címkék: leonardo utolsó vacsora hellókarácsony

süti beállítások módosítása