
Kérdés, hogy miért csak most adják ki ezeket a felvételeket? Akkoriban a bakelitre bő negyven percet vágtak, és gondolhatták azt, hogy a rövid darabok fogyaszthatóbbak, a rádiók szívesebben játsszák, vagy ilyesmi. Itt meg többnyire hosszú felvételekről van szó! Lehet, hogy ebben a korszakában Davis annyira aktív és kreatív volt, hogy nem bírta el a piac a sok felvételt? És azóta miért nem adták ki? És mi lehet még az archívumokban?
A kiadvány fém tokban csomagolva, 120 oldalas könyvecskével, sok fotóval egy műtárgy. Igazi kritikai kiadás, jól van szerkesztve, gyakorlatilag egy az egyben hallgatható az anyag, semmi lötyögés, a hangzás optimális. Én azért szerkesztettem magamnak 2 CD-nyi eszenciálisat. Az 1972 és 1975 között rögzített stúdiófelvételeken közreműködnek: Michael Henderson, Al Foster, Mtume, Dave Liebman, Sonny Fortune, Carlos Garnett, Herbie Hancock, Chic Corea, John McLaughlin, Reggie Lucas, Pete Cosey, Jack DeJohnette, Billy Hart, Badal Roy, Bennie Maupin, és még sokan. Funk, R&B, jazz, world, és komolyzene, Sly Stone, Stockhausen, Hendrix, és mindenek előtt Miles Davis! És semmi köze a jazzrockhoz! Utánozhatatlan, hipnotikus kortárs zene. Ha hatást akarnék vadászni, azt írnám, némileg átírja ez a kiadvány a jazztörténetet!
Nem olcsó, de a rajongóknak alapmű. A kocák meg hallgassanak Tilos Rádiót, ahol ez többször fog pörögni.
Utolsó kommentek