Kezembe került a Mozinet nevű folyóirat július-augusztusi száma (V. évfolyam 7-8. ), amiben van egy anyag A filmtörténet ötven legnagyobb pillanata címmel. Izgalmas, egyben veszélyes ötlet. A lista elég jó, elolvassa az ember és bólogat. Aztán elkezd azon gondolkozni, hogy mi maradt ki. A listába 35 amerikai, 3 francia, 3 olasz, 3 magyar, 2 orosz, 1-1 angol, német, cseh és svéd film került be. Szinte teljesen kimaradt a „periféria”. Japán, Korea, Kína, Mexikó, Dánia, Finnország, Irán, a balkán meg ilyenek. Hogy neveket mondjak: nincs Oshima, Kitano, Kim Ki-duk, Wong Kar-wai, Park Chan-wook, Kaurismaki, Trier, Inarritu, de Európából is vannak nagy hiányzók. Bunuel, Antonioni, Ferreri, Bertolucci, Fassbinder, Herzog, Wenders, Tykver, Polanski, Vajda, Kusturica, Makavejev, Greenaway, akik szintén összehoztak néhány emlékezetes pillanatot munkásságuk alatt. Amerikai film, és alkotó sok van, de ott is van néhány fájó hiátus. Jarmusch, Cassavetes, Bogdanovich, P. T. Anderson vagy Bob Fosse. Lehet ezeknélkül az urak nélkül a filmtörténetet emlegetni? (Jé, egy nő sincs köztük! Vajon miért?)

Aztán van egy korrekciós lista: Végezetül további ötven film, melyek majdnem annyira kitörölhetetlen pillanatokkal ajándékoztak meg, mint a fentiek. Ebbe becsusszant egy japán és egy lengyel film, de ez a lényegen nem változtat. Nincs Vertov, sem Tati. sem Mike Nichols.

Tudom, hogy nincs tökéletes lista, meg egy folyóirat igyekszik hangot találni a nagyérdeművel. De ennyire? Azért a filmtörténet nem csak amerikai és európai filmekből áll. És egyre inkább ez lesz a helyzet!