Olvasni jó. Ezt először a hetvenes években realizáltam, amikor még ez az időtöltés divat is volt. Egyenesen bunkónak számítottál, ha nem volt a hónod alatt egy Dosztojevszkij. Amikor megjelent a Száz év magány, akkor mindenki elolvasta, aki számított. Én átlagban száz oldalt olvastam egy nap, hogy képben legyek. Azóta persze voltak szakaszok, mikor alig. Munka, gyerekek, lakásfelújítás, szóval ami a felnőttséghez tartozik. De az utóbbi időben újra rákaptam az olvasásra. Igaz nem könnyű, mert már szemüveg kell hozzá, ami még idegesít.

Legutóbb a szombat reggeli kávéhoz lapoztam bele egy könyvbe, és délután négykor tettem le kiolvasva. Bret Easton Ellis 1987-ben megjelent A vonzás szabályai  című, -számomra új - könyvéről van szó. A szerző eleve az egyik kedvencem, de ezt az opust mindenkinek tudom ajánlani, aki ismerkedni akar az életművel. Az ez előtt született művek még zsengék, az Amerikai pszicho, meg a Glamoráma meg inkább a haladóknak ajánlott. A Holdpark című - eddig utolsó - regény meg már a visszacsatolás, itt a főhős egy Bret Easton Ellis nevű író.

BEE a középosztály gyermekeként született 1964-ben, főiskolán zenét és irodalmat tanult, aztán irány a botrányos világhír. A francia új regény tárgyszerűségét ötvözte a beat irodalom lendületével és a posztmodern ravaszdiságával. Hamingway, Joyce, Robbe-Grillet, Carver, Nabokov, Pynchon beledarálva a levesbe, meg a saját élmények, amiből egy tök eredeti dolog született. A történet egy művészeti főiskolán játszódik, ahol a középosztály ifjoncai próbálják az időt eltölteni a totális nihilben. A könyv végletesen szomorú, gonosz, szókimondó, és rettenetesen szórakoztató. A szerző nagyon okos, szemérmesen költői, és pontos. Az ember olvassa, hogy a nyolcvanas években Amerikában menyit ittak, kábítószereztek és basztak a fiatalok, akkor sárga lesz az irigységtől. Az ezzel járó totál érték és nemi identitásvesztést persze nem kívánom a hátam közepére sem. Kíváncsi vagyok BEE szerint mi van ezekkel az arcokkal ma, és mekkora lehet a májuk ha még élnek?

A könyv első ötven oldalát egy csöppet erőltetni kell, mert sok a név. De aztán minden összeáll, letisztul, és marad a nettó rettenet. Persze előkerül a Száz év magány is, és a legtöbbet az irodalmárok kapják. Jó lenne összefutni BEE-vel, és beleugrani a pesti éjszakába. Meg újraolvasni a többi könyvét.

A fordítás teljesen rendben van. Azért az kérdés, hogy a leszbikusok tényleg dugnak-e?