Ó bazmeg! Most olvasom, hogy a Gallasz Józsi volt az. Lezuhant az óceánba, közben néhány hete még ott csevegtünk az Erik Truffaz-on, meg sokszáz másik koncerten. Mindenhol ott volt, mégsem tudtuk kicsoda, megismerni soha nem sikerült, mégis, mikor találkoztunk, tudtam, hogy ugyanúgy jár a fejünk. Bővebben drMáriás írt róla.
Életének volt olyan időszaka, amikor többen arra gondoltunk, hogy aki ezt túléli, az mindent túlél - és túlélte.
Megnéztem Józsit az iwiw-en, május 31-én jelentkezett be, még Rioból.
Magáról csak ennyit ír:
"élek, s ebbe más is belehalt már"
Pereg előttem egy film, sok év múlva játszódik. Hatalmas, göndör lobonc, izmosra gyúrt test, sebhelyes arc. Józsi az, mint az egyetlen túlélő - és szarik a világra. Egy szigeten él egyedül, ott, ahová talán mindig is vágyott.
T. R.
Hétfőn déltájt hallottan a hírt, hogy eltűnt a riói gép. Kurva rossz érzésem lett. Tudtam, hogy Brazíliában van, de azt nem, hogy pontosan mikor jön vissza. Telefonálgatni kezdtem, de senkit nem értem el, aki pontosan tudott volna valamit. Akkor az jutott eszembe írok egy SMS-t. De mit írjak? Hol vagy? Jól vagy? Rajta voltál azon a rohadt gépen? Azt találtam írni végül, hogy: Mikor látlak? Aztán elküldtem 13 óra 28-kor. Azóta sem jött válasz.
Szóval akkor találkozunk, ha majd az én nekrológomat ís írják már. Micsoda abszurd dolog a halál. Még az igeidők is kicsorbulnak rajta. Bassza meg.
K.
Utolsó kommentek