Döbbenet! Úgy tűnik, hogy a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. négy éven keresztül jogszabályi háttér nélkül szedett parkolási díjat 2005 és 2009 között. Erre abból a bírósági ítéletből következtetek, amelynek tárgya egy 2009-es parkolásom volt.
Első lépésben tavaly (azaz 2010-ben) kaptam egy bírósági fizetési meghagyást, ugyanis állítólag a nevezett parkolás során nem váltottam jegyet. Ezt vitattam, ezért ellentmondással éltem és az ellentmondást a bíróság el is fogadta. Az ügy ennek következtében perré alakult és a parkolási cég egy elég kiadósnak tűnő beadványt nyújtott be a bíróságra fotókkal, jogszabályi hivatkozásokkal és különféle igazolásokkal. Elballagtam hát a kora reggeli tárgyalásra, ahol a felperes Kft. képviselője nem jelent meg, de az én jelenlétem is némi megütközést keltett (úgy tűnt, mintha nem lenne szokványos, hogy az efféle ügyekre eljárkálnak a kliensek). Némi adminisztráció után a bíró meghallgatta ugyan az ügyet előadásomban, de végül csak legyintett és azt mondta, hogy ez tulajdonképpen egyáltalán nem is érdekes. A most kézhez kapott ítéletben ez, a szinte hihetetlen indoklás szerepel a parkolási Kft. keresete elutasításának indokaként:
„A bíróságnak az ellentmondásokat tisztáznia és a tényállást feltárnia nem kellett figyelemmel arra, hogy a parkolási esemény a 19/2005. (IV 22.) Fővárosi Közgyűlési Rendelet hatálya alá tartozik. A 109/2009. (XI. 18.) AB határozat kimondta a Rendelet 41. § (2) bekezdése alkotmányellenességét és kizárta annak alkalmazhatóságát, ezért a 2009. július 30-ig terjedő időszakban megvalósított, kijelölt közterületen történt várakozás esetén a tulajdonosnak (üzembentartónak) nem keletkezett díjfizetési kötelezettsége, illetve a várakozásnak nincs a közút üzembentartója által jogszerűen meghatározható díja.”
Tehát levonhatjuk azt a következtetést, hogy akinek 2005.IV.22. és 2009.VII.30. közötti időszakban visszamenőlegesen parkolási ügye van, attól nem lehet parkolási díjat beszedni akkor sem, ha nem váltott a parkolás idejére jegyet. Az Alkotmánybíróság hivatkozott határozata ezt azzal indokolja, hogy a tulajdonos nem büntethető, hanem csak az, aki a gépkocsit az adott parkolás során használta. Továbbá könnyen elképzelhető, hogy az ebben az időszakban befizetett parkolási díjak, a kiszabott büntetések és az ennek során keletkezett költségek visszaperelhetők. Egy (vagy éppen több millió) ilyen per során a parkolási Kft. nyilván azzal védekezne, hogy a jegy megváltása és az esetleges büntetés befizetése ráutaló magatartás, amivel az ügyfél elismerte azt, hogy ő parkolt.
Azonban az Alkotmánybíróság az ítélet indoklásában – többek között – így fogalmaz:
„Ezért amennyiben az Ör.2. [értsd: Önkormányzati Rendelet] a díjfizetést a gépkocsi tulajdonosának (üzemben tartójának) kötelezettségévé teszi, úgy az önkormányzati jogalkotó a Ptk.-val [értsd: Polgári Törvénykönyvvel] ellentétesen szabályozott, ami az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésének sérelmére vezet.”
Tehát a „gépkocsi tulajdonosa vs. a gépkocsi használója” kérdésre szinte teljes egészében ráhúzható a parkolási díj (illetve az ebből adódó büntetések) jogalap nélküli beszedése, ezért a parkolást elismrő ráutaló magatartás sem lehetett a parkolási díj (és büntetéseinek) beszedésére jogalap, hiszen ahogy a keresetet elutasító bíró fogalmaz: "a várakozásnak nincs a közút üzembentartója által jogszerűen meghatározható díja".
Vajon hogyan fog a törvényalkotó –és alkalmazó megbirkózni azzal a feladattal, hogy bő négy évig lényegében a Budapesten közlekedőket folyamatosan meglopták? Ki és hogyan fogja visszafizetni az autóstársadalomnak a jogszabály nélkül beszedett díjakat és a kirótt büntetéseket? Egyáltalán: miért csak négy és fél év után született meg az Alkotmánybíróság döntése?
Utolsó kommentek