Nem tudom milyen lehet arrafelé élni, de ott lenni jó. Úgy alakult, hogy november elejét gyakran töltöm Vásárhelyen. Van ott egy filmfesztivál (Alter-Native), amivel van valami viszony. De nem ez a tárgya ennek a kis szövegnek, itt és most. Hanem mondjuk a pacalleves. Meg úgy általában a csorbák. Jó sűrű, savanykás kenyerekkel! Miért is nincs Pesten egy jó erdélyi vendéglő? Régebben volt, a Népköztársaság úton, mai nevén az Andrássy. Úgy hívják arra felé a velőt, hogy agy. Rántott agy, agyas tojás, agyas pacal, ilyenek.
És azok a remek kocsmák, ahová be lehet ülni és beszélgetni. Pálinkázni. Az egyikben van egy zenegép, abban pedig Mozart. Szombat délután tolod a fejedbe a pálinkát (hosszúhegyi szilva), a helyi értelmiséggel próbálod megbeszélni a fontos dolgokat, és akkor fölteszi valaki a harminckilencedik szimfóniát. Mire föláll egy úr, ne haragudjunk, de neki vezényelnie kell. Karajan és Toscanini közt van az ő stílusa mondja, föláll egy székre és teszi a dolgát.
Meg a piac. Remek friss sajtok kaphatók (orda), kiváló cirokseprűk, meg szoktam venni ecetben áztatott lestyánt, ami optimális levesek savanyításához. És leghátul található egy klasszikus talponálló büfé, ahol a töltött káposzta mesés. Műanyag tányérban, de sebaj.
Van repülőtér, szecessziós kultúrpalota, szocreál színház könyvvásárral, meg nagy fokú kesze-kuszaság. És erről egy virtuális fotókiállítás ITT.
Utolsó kommentek