Bp. légszennyezettsége

Budapest légszennyezettsége

Ennyien néznek

who's online

Utolsó kommentek

Címkék

1 (2) 1fél (1) 2 (2) 2006 (1) 2007jazz (5) 2008jazz (1) 2009 (1) 2fél (1) 3 (5) 3fél (1) 4 (2) 4fél (3) 5 (4) a38 (3) adatvédelem (1) agyhalál (4) airrace (1) Alaptörvény (1) albert lászló (1) aldi (1) alexander waugh (1) alkohol (1) altemusik (1) amatőrszex (2) andrew hill (1) animáció (1) apeh (1) araki (3) arcalakítás (1) arcustemporum (1) Aronson (1) arthur fleiscmann (1) arthur koestler (1) ásványvíz (1) autó (2) Azerbajdzsán (1) bakancslista (1) bali (3) bálint istván (1) bank (1) barabási (1) bartók (1) battle royale (1) beethoven (1) benzin (1) berlin (4) bestof (12) bíró (1) biznisz (1) biztosítás (1) bkv (3) blog (1) blog.hu (1) blues (1) bojkott (2) bojtár b endre (2) bolívia (1) borges (1) borravaló (1) botrány (1) braggtown (1) branford marsalis (1) bregovic (1) bret easton ellis (1) brötzmann (2) Budapest (1) budapest (3) buddhizmus (2) bukowski (3) caine (1) catherine millet (1) cd (2) chadbourne (1) Charlie Parker (1) checkpoint charlie (2) cherry (1) cinizmus (1) civil (14) clavinet (1) concertoköln (1) courtney pine (1) csalás (1) cselló (1) csontos (2) czabán (1) D. L. Harding (1) dan ariely (1) debrecen (1) deep throat (1) demján (2) demjén ferenc (1) dhal (1) digitális nyomda (1) díj (1) diplomácia (2) dj kolbasz (1) dkv (1) dobos c. józsef (1) dominique aury (1) dylan (1) dzsessz (1) egészségügy (1) emlékezés (1) emo (1) endresen (1) energia (1) enquist (1) erotika (1) esbjörn svensson (2) ethan coen (1) exotica (1) extra (1) fal (1) felhő (1) fenék (1) ferber katalin (6) festészet (1) fesztivál (1) feta (1) film (20) filmklub (1) filmszemle (4) fitness (1) foci (1) fonogram2007 (1) foto (3) fotó (15) fotóalbum (10) fotókiállítás (1) free (5) fukasaku (1) fűszer (1) fűszeres paradicsomleves (1) galéria (1) gallasz józsef (1) gasztro (8) gazdaság (1) genyó (1) gmail (1) godard (1) grammy (1) greg osby (1) grencsó (1) gustafsson (3) gutiérrez (1) gyakorlás (1) gyerek (2) gyerekfilm (1) gyerekgyűlölő (1) gyömbér (1) gyorshajtás (1) hammond (1) haneke (1) hanglemezipar (1) hangszer (1) harangjáték (1) haza és haladás (1) hellókarácsony (1) helmut newton (1) hemophiliac (1) highend (1) high society (1) himnusz (1) hollywood (1) hortobágyi (2) houellebecq (2) houllebecq (1) hülyeség (2) húsleves (1) időgép (1) ikea (1) ikue mori (1) india (3) indonézia (2) ingatlan (2) interjú (1) internet (1) irodalom (9) iskolatáska (1) iskola a határon (1) ivy lee (1) japán (7) japan (5) játék (1) jáva (2) jazz (27) jazzklub (1) jobbik (1) joel coen (1) john zorn (5) Jonathan Franzen (1) kaméleon (1) karlheinz stockhausen (1) katasztrófa (1) keepnews (1) kelet (1) kép (1) képzeltriport (2) kezezés (1) khalil (1) kiállítás (2) kill radio (1) kintorna (1) kiscsillag (1) kispál és a borz (1) kistehén (1) kitano (2) klasszikus (1) koestler (1) koncert (2) koncertfelvétel (2) konyv (1) könyv (9) könyvtár (2) koppintás (1) környezetvédelem (1) korrupció (3) kossuthdíj (3) közélet (1) közgáz jazz klub (1) közlekedés (1) közmunka (1) kraus (1) kritika (1) kultúra (8) kusturica (1) kvb (2) lángos (1) laurie anderson (1) lemez (1) leonardo (1) Lester Young (1) leszták tibi (1) linda lovelace (1) lista (1) loopdoctors (1) lovano (1) lovasi (2) mafsz (2) maghreb (1) magyarország (22) magyar jazz (1) magyar narancs (1) magyar vs. külföldi (1) mango gadzi (1) marianne faithfull (1) marosvásárhely (1) mats (1) McInerney (1) medeski (3) medeski martin & wood (1) média (6) médiatörvény (1) mediawave (1) megasztár (1) mély torok (1) mérő lászló (1) mezzotv (1) mi (1) mike patton (1) mikrofon (1) miles davis (1) minimál (2) mixmag (1) mi vagyunk (15) mmi (1) mmk (2) mmw (3) mnfa (1) mokép (1) mol (2) monk (4) mono (1) mori (1) mozart (2) mozi (1) mozinet (1) mta (1) Murakami (1) művészetek palotája (3) nato (1) nava (1) nekrológ (3) nem véneknek való vidék (1) news (21) new york (5) nfz (1) nők lapja (1) nujazz (2) nyelv (6) oldalas (1) olimpia (1) olíva (1) oltás (1) olvasás (1) omv (1) önéletrajz (1) on the corner (1) opera (1) operabál (1) orbán viktor (2) orban viktor (1) orgona (2) orszáczky (2) ortt (1) otomo (1) otthonszülés (1) ottlik géza (1) ötvenhat (1) oud (1) overdose (1) o története (1) palya bea (1) pannonhalma (1) paprika (1) parkolás (5) patton (1) pécs (2) pénisz (2) pergőképek (1) pergokepek (1) pergő képek (1) petőfi mozi music pub (1) pine (1) pista bácsi (1) polanski (1) politika (5) politikus (2) ponton (1) ponyvaregény (1) pop (1) pornó (2) porno (1) pornográfia (2) prix europa (1) programajánló (1) pulitzer (1) rádió (3) radioq (1) rai (1) rajzfilm (1) rebel (1) recept (4) reich (2) rembetika (1) repin (1) repülés (1) részeg (1) rév lívia (1) romberg zsigmond (2) romhányi (1) saft (2) sajtó (1) sam hammer (1) sári lászló (1) schiff (1) schlippenbach (1) schönburg (1) scofield (1) Sebastian Haffner (1) serge gainsbourg (1) sex (1) sexmob (1) sieff (1) sigmund romberg (1) silvestrov (1) ska (1) skatalites (1) sólyom (1) sport (1) st.louis (1) stivin (1) szar (1) szexista (1) szexizmus (1) sziget (1) szinkron (1) szirmai márton (1) szmog (2) szociális konzultáció (1) szomorú (1) szorongás (1) sztefrem (1) sztorno (1) sztornó (1) talány (1) tao (1) tarafuki (1) társadalom (2) tavaszifesztivál (4) természet (1) tetsuya ishida (2) the thing (1) thierry henry (1) tilos rádió (4) tok tok tok (1) történelem (2) toscana (2) tótumfaktum (1) tudomány (1) tv2 (1) united (1) utazas (1) utazás (1) utolsó vacsora (1) választás (1) válság (3) vandermark (2) vangogh (1) varnus xaver (1) vb (1) vélemény (19) világvége (1) vivaldi (1) víz (1) von (1) vuk (1) waliczky (1) warhol (1) wesseltoft (2) westlicht (1) weston (1) woody allen (1) worldmusic (1) yamataka eye (1) zen (1) zene (15) zeneszerkesztés (1) zongora (1) zorn (1) Címkefelhő

A legjobb jazzkoncertek 2008

2008.12.29. 01:18 turorudi

A tavalyi évösszesítés után most egyetlen giga posztba sűrítjük az itthon megrendezett dzsesszkoncertek legjobbjait. Tulajdonképpen blogtörténelmet írunk, mert ilyen átfogó visszatekintő bejegyzés még nem született Magyarországon éves dzsessztermésről, pláne, hogy a legjobb 12 koncert javát a koncertek hangfelvétel-részleteivel is illusztráljuk. Idén is majd’ 300 koncert szolgál a merítés alapjául, minden fontosabb eseményen jelen voltunk, véleményünk mégis természetesen szubjektív, a szubjektivitás azonban nem gátja a sokszínűségnek. Magyar előadó koncertje idén sem került a mi legjobbjaink közé, de ha valaki tud erre méltó koncertet említeni, nyugodtan kommenteljen. És persze mindenki mondja el, mely koncertek hiányoznak szerinte a listából. Tehát! (A kis lejátszók betöltődése némi időt vesz igénybe!)

12. Rashied Ali Quintet (MOL Jazz Fesztivál, Közraktár-sátor, szeptember 20.)
John Coltrane utolsó dobosa aktuális kvintettjével érkezett. Szűk egyórás programjukba három kompozíció fért; keretként két James Blood Ulmer-szerzemény szolgált, középen pedig a bőgős Joris Teepe big bandjének egyik repertoárszáma hangzott el. Ulmer nemzetközi hírnevét a hetvenes évek elején Ornette Coleman zenekarában alapozta meg, ő volt az első gitáros abban a zenekarban, majd játszott Alival a Phalanx nevű formációban is. Bár inkább blues- és soul-gitárosként, illetve -szerzőként tartják számon, Coleman hatása miatt a harmolódika erősen beépült stílusába. Az irgalmatlan tempó és a darabjaira bombázott dallamfoszlányok Ulmer egyik első, már saját nevén futó albumáról, az 1978-as Themes from Captain Blackről származó címadó szerzeményen tetten érhető volt. Rövid zenekari intro, majd Ali szólója és a témát helyettesítő főmotívum két nagyszerű szólista előadásában. Lawrence Clark tenorszaxofonon, Josh Evans pedig trombitán váltotta egymást. A trombita idővel kettesben maradt a dobbal, ahogyan ezt a záró Ulmer-számban a szaxofon is megtette. Utolérhetetlen pillanatok voltak ezek, hiszen a jelen lévő dzsesszbarátok ekkor nyilvánvalóan a dzsessztörténelem Alihoz köthető legjobb dob + szólóhangszerrel előadott duólemezeire asszociáltak, ezek: John Coltrane-nel az Interstellar Space, Frank Lowe szaxofonossal a Duo Exchange és Leroy Jenkins hegedűssel a Swift Are the Winds of Life.

 

 

 

 

 


* - Rashied Ali

11. Scott Kinsey Band (A38, október 28.)
Valójában csak szolid fél ház volt, inkább a jelen lévő ötven körüli rajongók izgalommal teli várakozása jelezte, hogy jó néhányan még életképesnek tartják ma is a fúziós dzsesszt. Ők vagy tudhattak valamit a billentyűs Scott Kinsey modern hangszínek iránti elkötelezettségéről, vagy éppen azt várták, amit a klasszikusok tudtak, és valamiféle múltidéző koncertre készültek. Nehéz eldönteni tehát a közönség indíttatásait, már csak azért is, mert az előadott tizenegy darabot a kétórányi koncert során nem övezte különösebb üdvrivalgás. Tény, hogy Kinseyék fajsúlyosan bonyolódó, nem egykönnyen emészthető zenét játszottak, de számos elem mégis kapaszkodót nyújthatott akár azoknak is, akik korábban nem hallották az együttest. A repertoár vissza-visszaköszönő motívumai dallamban, harmonizálásban és ritmikában olyannyira egységes képet mutattak, hogy a koncert anyaga lemezen megjelentetve is megállná a helyét, úgy, ahogy van. A négy zenekari tag mellett az ötödik feltétlenül az elektronika volt, amelynek fokozott alkalmazása mellett is ízléses maradt az aránytartás. A nyitószámban Kinsey vokóderrel énekelt, és többször keveredett az összképbe egy samplerből bejátszott törzsi kántálás is. Ez nyilvánvaló utalás volt arra, ami a Tribal Tech nevének egyfajta olvasata is lehetett egykor: a törzsi kultúrák és a technicizálódás korának viszonyáról van szó. A Kinsey Band azt bizonyította, hogy gépekkel elhalmozva is lehet emberközpontúan alkotni; a mesterséges intelligencia és a robotok által felfalt társadalom közhelyes vízióját  már az elején felrúgták.

 

 

 

 

 


* - Scott Kinsey Band

10. Herbie Hancock (Veszprémi Ünnepi Játékok, július 24.)
Hancock két lemezt turnéztat együtt: a Joni Mitchell dalokból készültet és a Possibilities című popba hajló lemezt. Lenyűgöző, ahogyan a jó karban lévő legenda a népszerű dalokat megtartja a giccs még el nem csöppenő oldalán és kedélyes előadásával remek hangulatú estet csihol ezekből a nem igazán jó dalokból. Remek zenészekkel érkezett: Vinnie Colaiuta, Dave Holland és Chris Potter, akinek a Cantaloupe Islandből kiragadott szólóját lehet alább meghallgatni.

 

 

 

 

 


Cantaloupe Island - Herbie Hancock

9. Louis Sclavis: Dans la nuit  (MOL Jazz Fesztivál MűPa, szeptember 17.)
Charle Vanel korabeli thrillerje, a Dans La Nuit [Az éjszakában] emberi helyzeteket, szenvedéseket, aggályokat és a nagy választások nehézségeit fest meg, még a századelő utolsó hagyatékaként akkor jelenlévő költői eszközökkel. Talán elsőként a költői eszközök jelenlétét emeli ki a komponista-klarinétos Sclavis, hiszen egy önmagában is helytálló, gördülékeny szvitet írt a filmhez, úgy hetven évvel annak megszületése után. A mai mozi-nézőnek szoknia kell a filmet, de ha eltekintünk a kissé gyorsan szaladó fekete-fehér kópiától, a maihoz közel eső narratívával találkozhatunk. Sclavis nagyszerű érzékkel ezt támasztotta alá, így a dialógus már nem is hiányzik: azt is mondhatjuk, hogy a nyolcvanéves filmalkotás a muzsika köntösébe bújtatva kortárs multimédiás produktummá változott. És Vanel zsenialitása valahol itt keresendő, mert ugyan számos korabeli filmhez készítettek utólag kísérőzenét, a Dans la nuit újjászületéséhez hasonló szerves egységet azonban keveseknek sikerült megvalósítaniuk.

8. Wolfgang Puschnig Fulsome (MOL Jazz Fesztivál, Közraktár-sátor, szeptember 18.)
Nem mondom, hogy a Puschnigék által játszott zene ismeretlen volna a dzsesszrajongók előtt, de figyelembe véve, hogy a szabad zenélést a mai napig jókora értetlenség övezi, nyugodtan sorolhatjuk a kvartett előadását a haladó szemléletű koncertek közé. Eleve egy Coleman-dallal nyitottak, a Latin Genetics-szel (alant ez hallgatható meg), míg a rengeteg basszusgitáros által félistenként tisztelt Jamaaladeen Tacuma Colemannal és James Blood Ulmerrel is sokáig játszott egy zenekarban. A hangszeréhez illően termetes Jon Sass tubaszólója vezette be a már említett Coleman darabot, amelyhez a többiek rögtön hozzá is csapták a zenekarvezető Calypso Banana című szerzeményét. Érdemes figyelni, ahogyan Puschnig a belépéskor mennyire mellé játszik fuvolájával a harmóniai váznak.

 

 

 

 

 


Calypso Banana ---> Latin Genetics - Wolfgang Puschnig Fulsome

7. Tomoko Mukaiyama (The Night of Unexpected – Trafó, március 1.)
Tomoko Mukaiyama csupán félórás szólózongora koncertjét J.S. Bach egyik kétszólamú invenciójával kezdte, amely a néhány első taktus után megbicsaklott és a téma részecskéire bontott parafrazeálásából gyönyörű hang-kollázs kerekedett. Satie, Debussy és más klasszikus szerzők hatása imitt-amott még visszaköszönt, de a basszusban játszott ostinató fölött hullámzó futamok mégis egy hatalmas akkord-szönyegben teljesedtek ki. Mukaiyama nagy művész, és azt hiszem, tudatossága teszi azzá. Technikáját tökélyre fejlesztette, sőt, annál tovább jutott: tisztában van vele, hogy klasszikus darabokat a belőle feltörő erő folyamatos intenzitása miatt koncertszerűen nem játszhat, a pódium zongoristák világában attitűdje felettébb extravagánsnak hatna. Így eljutott Galina Usztvolszkaja és Szófij Gubajdulina világáig, a neo-brutális kompozíciókig, ahol az erő a technika függvénye és mégis, eme komplexitás mentén gyönyörű harmóniákat szül. (A koncert hanganyaga IDE kattintva hallgatható meg)

6. Jef Neve Trio (Zongoratriók új utakon – Trafó, március 10.)
A belga Jef Neve harmadik lemezénél jár triójával, ami akár kevésnek is tűnhet így, a 31. életév környékén. Élőben hallgatva viszont nyomban arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a fiatal zongorista mögött tetemes mennyiségű gyakorlás áll és ebből következően a zenei pallérozottság terén sem áll hadilábon. Kétségünk afelől sem lehet, hogy a korszakok, stílusok és művészeti ágak határvonalait könnyedén lépi át: erre bizonyíték darabjainak komplexitása, a bonyolult struktúrák könnyed egymáshoz való illesztése, és a Schuberttől kölcsönzött „Sehnsucht”-téma (alább ez hallgatható meg). Neve igazi reneszánsz alkat, nem véletlen, hogy mentorai között találjuk a modern dzsessz-zongorázás korszakos zsenijét, Brad Mehldaut, mindenekelőtt mégis Esbjörn Svensson finoman szőtt futamai juthattak eszünkbe játékáról. Teun Verbruggen intenzív módon dobol mellette, igaz a harmadikként elővezetett kompozíciója nem közelítette meg Neve érett darabjait, de előadói habitusát és a trióban elfoglalt kiemelkedő szerepét nem lehet megkérdőjelezni. A bőgővel Piet Verbist hátrébb húzódott, szólója sem volt, ő a hangzás puhításáért, valamint a kőkemény dob és a zongora közötti balanszírozásért felelt.

 

 

 

 

 


* - Jef Neve Trio

5. David Murray Black Saint Quartet (Mediawave Fesztivál, Győr, április 26.)
David Murray 2001-ben járt a Mediawave-en, aminek folyományaként Balogh Kálmán zenekarával készített egy nem túl jó lemezt, majd egy ugyancsak nem túl jó koncertet adott két éve a Millenárisban a World Saxophone Quartettel. Murray az első látogatásakor magyar zenészekkel játszott, az összhang nem volt tökéletes; akkor nagyobb alakítása volt az, hogy Győrben maradt az öreg blues-vitéz, Big Lucky Carter és néhány magyar népzenész miatt, hogy egy cseresznyefa alatt közösen muzsikálgassanak. Most azonban végre a saját nevén futó egyik zenekarával érkezett, a David Murray Black Saint Quartettel. Az olasz Black Saint kiadó a kompromisszummentes, út- és gyökérkereső afroamerikai előadók kiemelkedő felvételeit jelentette meg (Murray közel húsz albummal képviselteti magát). Bár mostanság újraéledt, inkább a 70-es és 90-es évek közötti bakelitek CD-sítésével foglalkozik, amelyekhez Murray írja a fülszöveget. A kiadó előtti tisztelgés okán kapta tehát a Quartet a nevét, és olyan jeles, a dzsessztörténetet meghatározó csoportosulások és iskolák értékeit hordozza, mint a chicagói AACM vagy a St. Louis-i Black Artists Group és a Human Arts Ensemble. A free és avantgárd irányzatok - például az Art Ensemble of Chicagón (AEC) vagy Anthony Braxtonon keresztül - az említett csoportok kiindulási pontjai között vannak, de a Murray által képviselt poszt-bop improvizatív ága is szoros viszonyban van a fekete zene egyéb válfajaival. A Black Saint világa, ha a Murray által több lemezen és a koncerten is megidézett John Coltrane-t vesszük alapul, valahol a Love Supreme album környékén helyezhető el: még a teljes free felé fordulás előtt, de már a költészetből merítve, a poszt-bopot meghaladva közli gondolatait fajsúlyos kompozíciókkal. Murrayék hozhatták volna az aktuális, Sacred Ground című albumukat, de nem ezt tették: arról csak a Banishedet játszották - igaz, a legkomolyabb érzelmi, politikai és kultúra iránti elkötelezettséggel ez a darab rendelkezett; ráadásul Murray itt nem tenorszaxofonon, hanem basszusklarinéton játszott, ami minden dzsesszfúvós közül az ő kezében áll a legjobban. A koncert programján egy lassan harmincéves szerzemény, a Murray's Steps is elhangzott, amely Coltrane Giant Steps harmóniája szerint kezdi az építkezést, kicsit a témába is belekap, ám valójában egy nagyszerű és reflektív tisztelgés "a dzsessz egyetlen óriása előtt" - ahogyan Murray fogalmazott (itt ennek a részletét hallgathatjuk meg).

 

 

 

 

 


Murrays Steps - David Murray Black Saints

4. The Engines (Székesfehérvár, Petőfi mozi, november 16.)
A rendszerváltoztatás óta azt várjuk, hogy naprakész programot kiállító dzsesszklubok jöjjenek létre, legalább Budapesten. Erre tessék, Székesfehérváron születik meg az a klub, amelyik a dzsessz mai irányvonalait igyekszik bemutatni, és a maga szerény eszközeivel havonta több nyugati és amerikai fellépőt is igyekszik majd elcsábítani!
A világ vezető avantgárd dzsesszmuzsikusai közül egy ideje sokan élnek Chicagóban. Ékes példával Peter Brötzmann Chicago Tentet formációja szolgál: ebben norvégok és németek is játszanak amerikaiakkal, ráadásul a csapat időnként még változik is. Van tehát elhivatottság arrafelé, és a Tentethez közvetlenül vagy áttételesen kapcsolódó zenészekből alakult The Engines koncertje után sem vélekedhetünk másképpen. Gyanúm szerint a szaxofonos Dave Rempis a zenekarvezető, legalábbis ő kívánt minden jót az induló klubnak, és ő mutatta be a zenekart, de a harsonás Jeb Bishop és a bőgős-basszusgitáros Nate McBride, sőt a dobos Tim Daisy ugyanúgy hozott szerzeményeket, és mindegyiküknek jutott vezető szerep a koncert során. A legtöbbet a két szólista irányított, viszont ezen alkalmakkor is érezhettük, hogy a ritmusszekció enyhén fokozó ereje és tempója húzza a kvartettet. Műfajilag nehéz hová tenni az együttest, mert Rempis Charlie Parkert és John Coltrane-t egyaránt megidéző kiállásaitól, Bishop irgalmatlan bebop alapot követelő szólóin keresztül egészen a soha nem hallott vérmes zajkeltésig minden ott sorakozott az eszköztárban. A darabok különféle kompozíciós technikákat tükröztek. A John Zorn Cobrájából ismert blokkimprovizáció, a szvitszerűen, hangról hangra megkomponált zenemű és a szabad improvizáció ugyanúgy felbukkant, mint a hatásos húzódallamokra épülő szerzemények. A koncert végére a kép összeállt: a fokozatosan emelkedő, különösen nagy hatást a kvartett tagjai technikai bemutató nélkül akarták megvalósítani, mégis lenyűgöző intenzitással nyüstölték hangszereiket, de csak annyira, hogy a lényeg soha ne vesszen el az olykor igencsak sűrű hangfolyamban. Itthon ritkán kerülhetünk ennyire közeli kapcsolatba az aktuális dzsessztrendek előtt járó irányzatokkal, és azt kell mondani, hogy az ilyen fokú előadói elkötelezettség sem túl gyakori vendég minálunk.

 

 

 

 

 


* - The Engines

3. Michiel Braam Trio (Zongoratriók új utakon – Trafó, március 10.)

A Michiel Braam Trióban helyet foglaló zenészek a free dzsessz harmadik nagy generációjának kimagasló egyéniségei. A nevezett generáció sajátossága ez esetben adott, hiszen az improvizatív dzsessz jelenkori egyik legfontosabb hajtása éppen Hollandiában fordult termőre az utóbbi évtizedekben, így azon sem kell csodálkozni, hogy számos amerikai dzsesszer éppen a mélyföldön talált új otthonra. A Braam Trio bőgőse, Wilbert de Joode és dobosa, (az amerikai) Michael Vatcher ugyanúgy szólistaként játszik, mint Braam és különös módon a szólók együtt hozzák létre az összjátékot. A humorral teli másfél óra az előadók egyéniségét állítja előtérbe, tulajdonképpen leírhatatlan, ahogy Vatcher bábú-szerűen, szakaszosan ütlegeli hangszerét, de Joode pedig szerelmesen simogatja a szokásosnál kisebb testű bőgőjét. Hármójuk találkozásai pontjai a radikalizmusban keresendők és a különös összeszokottság folytán a free kakofóniája is mesteri zenei építményként hatott, aminek remek példája az alábbi közismert melódia feldarabolása.

 

 

 

 

 


* - Braam/deJoode/Vatcher

2. David Torn Prezens (Trafó, január 19.)
A koncert órányi első szakasza, majd a második húszperces és végül a ráadás tízperces epizód követett egyfajta építkezési elvet, amely volt annyira erős, hogy szerkezetet sejtsünk a dunnaszerűen kényelmes, spontán hangköltemények mögött. A felhasznált elemek mintha nem zenei, hanem színházi dramaturgia szerint szerveződtek volna egységbe: ez azt jelenti, hogy a hagyományos metrikus, harmonikus és szólamszerű gondolkodás mellett a filmekből, a színházból és a hangjátékokból kölcsönvett szempontok szerint is köthetnek szövetséget külön nemű zenei anyagok. A David Torn Prezens tagjai magukban hordozzák mindazt, ami húsz-harminc éve folyamatosan lerakódott az élharcos New York-iak munkájának eredményeként, tulajdonképpen manapság ők az ülepítők. S mindezt kötöttségek nélkül; most is egy hosszú turné keretében jártak nálunk, azaz estéről estére meggyúrják a közelmúlt felgyülemlett hagyatékát. Műzene és városi folklór találkozott, összeolvadt és közös életet kezdett élni.

1. Chris Potter Underground (A38, december 2.)
Chris Potter végre bemutatkozott az Underground nevű formációjával is, miután - workshopok vezetőjeként, Dave Hollanddel, valamint idén Dave Binney és Herbie Hancock zenekarainak szólistájaként is - megbizonyosodhattunk már kimagasló kvalitásairól. A Chris Potter Underground eddig két lemezt jelentetett meg: az egyik a zenekar nevét, a másik pedig a dzsesszhistóriából oly ismerős Live at the Village Vanguard címet viseli. Igen, valóban, a Coltrane-hatás rendkívül erős, ám az úgymond hagyaték ápolása nem a kézzelfogható és elsajátítható elemek megtanulásából és azok repertoárba illesztéséből áll, hanem a szellemi örökség továbbviteléről szól. Az Underground nem aprózta el, és a jó másfél órás koncerten mindösszesen három kompozíciót játszott, illetve ráadásként Duke Ellington In a Sentimental Mood fragmentált változatát adta elő Potter a billentyűs Craig Tabornnal duóban. Potter 37 éves korára saját néven mintegy húsz, egytől egyig kiváló albummal és döbbenetes közreműködői listával büszkélkedhet. Játszott a Mingus Big Band legjobb lemezein, állandó társa Paul Motiannek, és idén Patricia Barber Cole Porter-lemezén is felbukkant. A szerteágazó stílusismeret mellett is sikerült olyan önálló hangot kifejlesztenie (altszaxofonon kezdett, de hamar váltott tenorra), amely könnyen felismerhetővé teszi játékát, és a kristálytiszta, maszatolás mentes előadói technika az Undergroundot hallgatva megelőlegezi, hogy tíz év múlva a dzsessz egyik megújítójaként tekinthetünk Potterre. A varázs azonban nem is itt keresendő, amit Potter tud, az megtanulhatatlan: olyan feszes, figyelmes csend kerekedett az A38 koncerttermében, amilyet ritkán lehet bárhol is tapasztalni. Az okosan építkező kompozíciók jól követhető struktúrák szerint bonyolódnak, az improvizációkba vezető főtémák a spiritiszta ingájaként vonzzák figyelmünket, és egy idő után eggyé válunk a zenével. Nincsenek felesleges szólók, sőt, felesleges hangszerek sem, Potter szikár és egyszerűségre törekvő világa a legdúsabban hangszerelt big band teljességét is felülmúlja. Taborn a Fender Rhodeson finom texturákat játszik, ugyanakkor a basszust is ő hozza, úgy, hogy a két réteg nem különül el, hanem kiegészíti egymást. A zárószámban Adam Rogers játszott ugyan egy szólót, szerepe mégis a hullámzás kordában tartása volt, és a harmóniafüggöny Tabornnal közös megszövése. Felettük, mellettük, alattuk, kis zugokból hol elő-, hol visszabújt, és mind intenzívebben görgette a ritmus kerekét a dobos Nate Smith. Egybefüggő, érett muzsika, amely a szokásos hatásmechanizmusokon túl közvetlenül a hallgatóba fészkelte be magát, és így szólt a lélek hangjain.

13 komment

Címkék: bestof 2008jazz

A bejegyzés trackback címe:

http://check.blog.hu/api/trackback/id/tr75846238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.12.29. 15:51:55

Bámulatosan elkötelezett utánajárás. Nekem isén a csúcs Michel Camilo volt a Millenárison, hiretelen felindulásból mentünk, épphogy kaptunk jegyet. A mögöttem lévő sorban a szintén zenészek folyamatosan bazmegoltak, és "ez nem normális"-oztak, és teljesen igazuk volt. Non plus ultra.

A fentiekből David Murray jött be a legjobban, bár ki tudja, kár, hogy a dobogó teteje nincs illusztrálva. Az, hogy a többi van, nagyon tájékoztató, fogyasztásra lett optimalizálva, köszönjük!

VivaLaLeos 2008.12.29. 16:06:43

riszpekt! a posztért

február 2008.12.29. 16:10:16

ha jól olvastam, minden napra jutott egy koncert majdnem :-))
Nekem sajnos ennyi nem jutott, de azért az alábbi kettőt mindenképpen érdemesnek tartom megemlíteni:

S. M. V. a Millenárison :-)
--
Szakcsi szülinapi koncertje a MŰPÁ-ban (már csak azért is említésre méltó, mert az ilyenkor szokás összegzős/sztárvendéges program helyett egy jó kis este kerekedett többnyire aktuális darabokból)

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2008.12.29. 16:40:28

@február: S.M.V témák:
gregjazz.blog.hu/2008/10/28/koncert_beszamolo_s_m_v
b-oldal.blog.hu/2008/10/28/basszus_18

Persze hangminták nélkül. 8 hétig késtem egy poszttal, mert egy saját domainen jól bevált MP3 lejátszót képtelen voltam a blog.hu-ra beerőltetni, úgyhogy tudom mennyi munka lehet benne :D

turorudi · http://check.blog.hu 2008.12.29. 18:36:26

A David Torn hangfelvétele igen torz, azzal nem akartunk senkit fárasztani. A Louis Scalvisból azért nem raktam ki, mert ott a film volta lényeg és hangról hangra azt adták elő, mint a lemezen: az élő hangfelvétel nem igazán érdekes így, nem illusztrálná jól az előadást.
A legjobb koncert, a Chris Potter felvétele pedig sajnos egyszerűen eltűnt. De mindenkit vigasztalhatunk azzal, hogy remek, 5 kamerás broadcast adás készült belőle, idővel lemegy majd az m1-en.

turorudi · http://check.blog.hu 2008.12.29. 18:40:41

Ja, és lehet találgatni, ki látható a mellékelt fotón!

február 2008.12.30. 00:39:32

@nosferato: köszi, ezeket nem olvastam eddig... de hát ott voltam :-))
--
azért kíváncsi lennék, hogy Szakcsi csak nekem jött be, vagy tényleg jó volt?

Kolbasz 2008.12.30. 10:15:45

És hol veszett el a Matthew Shipp?
Meg ha elvonatkoztatok a környezettől akkor a James Carter is véleményes.
Nekem az év egyébkén koncertje Otomo Yoshihide volt. Bécsben.
Amúgy szép lista.

5kolbasz 2008.12.30. 12:18:59

Nekem a Matthew Herbert Big Band volt a csúcskoncert 2008-ban itthon (a Millenárison volt), és a Yoshihide Bécsben. Amúgy én is gratulálok, és irigyellek az igényességedért. Én kiosztom neked az év legjobb zenekritikusa díjat.

turorudi · http://check.blog.hu 2008.12.30. 12:29:09

A Yoshihide nálam is játszik, csak a tényleg nem itthon volt.
A Carter nekem negatív szenzáció volt. Lehet, hogy lesz egy lista a legcikibb koncertekről is.

blueM 2008.12.31. 19:04:50

Gratulálok!
Néhány kedvenc hozzá mégis:
-Etenésh Wassié & Le Tigre des Platanes,Mediawave
-Campbell-McPhee Q.:Ayler tribute Újbuda-a38
-Trio Grande, MOL Feszt.-jazzhajó
-Ch. Gayle Trio, Nagykanizsa Jazz Feszt.
-Marco Eneidi Trio, Rómer Ház-Győr
-A.v. Schlippenbach Trio, Petőfi Mozi-Szfehérvár
Az év koncertje számomra az O.Yoshihide-M.Gustaffson duo, Konfrontationen-Nickelsdorf volt.
BÚÉK

blueM 2008.12.31. 20:10:38

MÁS:LEMEZ
Számomra az óév egyik cd-s eseménye:Bob Ostertag. Az összes saját lemezét (14) letölthetővé tette a Creative Commons licence hatálya alatt. Az aktuális opus ('wOOt', amit PC játékok hangjaiból komponált) már csak ebben a formában jelenik meg. Az 1999-s PantyChrist (O.Yoshihide dj és Justin Bond voc. km-vel) elképesztő, nem tudok betelni vele. A 'Fear No Love' sem semmi. Jó hangosan.

GregJazz · http://gregjazz.blog.hu 2009.01.06. 00:48:14

Gyakorlatilag csak néhány nevet ismerek a toplistádról! Látszik, hogy szinte csak mainstreamben utazom...
Nemtom ki lehet a képen, de nekem úgy tűnik, mint Bona 70 évesen... :))