Szerintem az egészségügy feszült helyzete – ahogy Magyarországon minden – azon múlik, hogy a politikusok/döntéshozók személyesen egyáltalán nem érintettek a kérdésben. Például nagyon szeretném, hogy az a szimpatikus úr, akit múltkor a Művészetek Palotájában láttam a miniszteri tompor környékén matatni, mihamarabb gyermekhez segítené Horváth Ágnes egészségügyi minisztert. Meggyőződésem, hogy akkor a gyermekellátás egy csapásra normalizálódna – addig viszont követhetetlen, mit kell tenni a kiskorúval, ha éjszaka levegőért kapkod, folyik az orra, hasmenése van, stb.

Az év első napján köhögés, kis láz, orrfolyás és rossz közérzet kíséretében elgurultunk a területileg illetékesnek mondott Budai Gyermekkorház ügyeletére a család legkisebb, 10 hónapos tagjával. Négyen vártak előttünk, de így is jó két óra múlva távozhattunk azzal, hogy az ügyeletet ellátó részvénytársaság alkalmazottja nem írt fel semmilyen gyógyszert és kérte, hogy másnap, mikor már nem ügyeleti idő van, jöjjünk vissza a fülészetre; ugyanis a gyerek fülét a fülzsírtól ő egyáltalán nem tudja megvizsgálni, és azon a tájékon gyanakszik valamire. Így is tettünk: nagymamát újfent beizzítottuk, hogy vigyázzon a másik gyermekre, mi pedig rutinosan az októberi, bennfekvős krupp során megismert fülészet felé vettük az irányt. A liftből a harmadikon kell kiszállni, de a lépcsőkön keresztül elérhető negyedik emeletre már nem lehet feljutni: gerendákból ácsolt X állja útunkat, mögötte szálló törmelékpor – itt biztos nincs rendelés. Bevillant, hogy előző nap az ügyeleti épületre ragasztva láttam egy lapot, amelyen nyíl jelezte, hogy a hatalmas kert másik végében is van valamilyen rendelés. Átbaktattunk, de ott semmit nem találtunk. A kórház területén lézengő emberek bizonytalankodva állították, hogy a János kórházba tették át a budai gyermek-szakrendelést és mivel ennek az ellenkezőjére semmi nem utalt, így az az egy választásunk maradt, hogy meglátogatjuk a másik intézményt is, még ha előző nap az ügyelet ide, a Budai Gyermekkórházba hívott is vissza – no de egy nap alatt tényleg sok minden változhat. A János kórház főbejáratánál megtudtuk, hogy a gyerekosztály (külön szakrendelés nélkül) a hegyoldalba épült komplexum legmagasabb pontja alatt egy szerpentinnel helyezkedik el, ajánlott a két szélső kapu valamelyikén autóval behajtani, ugyanis a helyet nem gyalogosok számára találták ki. Behajtani 500 Ft-ért lehet (a Budai Gyermekkórházban ez a szolgáltatás 300 Ft), de mozgáskorlátozottaknak ingyenes. Mondtam az őrnek, hogy a beteg 10 hónapos és segítségre van szüksége ahhoz, hogy közlekedhessen, ezért vagyunk mi is itt; közben a kocsi elé levágott sorompót szemléltem, hogy vajon helyből indulva is áttörhető-e. Az őr természetesen kiröhögött, az ember pedig kisgyerekkel ugye nem kötekszik a külvilággal, így annak reményében, hogy itt végre valaki arra alkalmas személy megnézi a kisfiúnk fülét, bedobtuk az őrbe a sorompódíjat és behajtottunk. A rendeléshez vezető út tényleg szerpentines, annyira, hogy némelyik kanyart csak pár oda-vissza tolatós manőverrel lehet lekűzdeni. Ezen az úton járnak a rohammentők is. A rendelő előtt nem lehet parkolni, különben a mentőknek a láthatóan évek óta érlelődő méteres kátyúkba kellene belemenniük. Végül egy megjegesedett hótorlaszba tudtunk félig bele-, félig ráállni.

Szerencsénkre a jó hírű főorvos rendel, ennek örülünk. Kedves bácsi, vidáman osztja meg velünk, hogy a fülmosáshoz szükséges meleg víz nem mindig folyik a csapból, de nyugodjunk meg, aznap a nagy hideg ellenére már volt egyszer langyos. Kezében egy félliteres fecskendő, kicsit szorul, de ő határozott mozdulatokkal bejáratja: ilyen eszközt legutóbb a Britannia gyógyintézet című filmszatírában láttam (ez az a film, amiben agyat turmixolnak). A csapból folyatott víz 10 perc alatt elfogadható hőmérsékletűre melegedett, ekkor megjelent a nővér, hogy segítsen-e. „Erre van az apuka, az anyuka meg lefogja” – hangzott a válasz, nővérke pedig kiszaladt. A családi legendárium szerint apám kiájult alólam, mikor a fülem felszúrása közben az ölében tartott. Szúrni szerencsére most nem kellett, de lehet, ha arra kerül a sor, azt legjobb lesz itthon, családilag megoldani valahogy. A házi gyerekorvosunk úgyis azt mondta, hogy ne forduljunk szakrendeléshez, mert a mai körülmények között nem tudják meggyógyítani a gyereket.