Először nem akartam oda menni. Gondoltam sok helyen voltam már, elég ha ugyanoda visszajárok ahová nem kell térkép. Párizs, Prága, Berlin, Velence, Marosvásárhely, ilyenek. Meg hát Ázsia sem érdekelt, de rábeszéltek. Akkor hoztuk az A38-ra a bútorokat. Letaglózó élmény, és nem csak a brutális meleg és a pára miatt. Azok a virágok, amik nálunk cserépben növekednek ott fák, a rizs négyszer terem egy évben, és egész más a ritmus. Az idő másképp múlik, mások a színek, az ízek, a szagok. Van egy souvenir része, de azt könnyű kicselezni, pláne ha van vezetője az embernek. Beljebb kell menni a szigeten, ahol nem lehet szörfölni. Ubud fantasztikus. A művészetek városának nevezik, és tényleg. A galériák, a dizájn, az enteriőrök lenyűgözők. Persze a dolog nem csak rózsás. A higiéniás körülmények elég ijesztőek tudnak lenni, ha elhagyod a turista utakat. Az éjszakai halpiacon elfogyasztott vörös sügér, vagy az út menti levest áruló kocsiból kimért baksó ránézésre biztos halál. Persze semmi bajunk nem lett, és a legjobb kaják. A Sari klubbot egy hónappal azután, hogy azokat a lehengerlő koktélokat ittuk a fundamentalisták felrobbantották.

Az ünnepeik méltóságosak és sok van belőlük. Szépen fölöltöznek, kihaladnak a tengerpartra, és nézik a naplementét. Semmi szónoklat, semmi akció, a közösség együtt van, kis gamelán, kis füstölés, gyümölcsök. A legjobb a nyöpi. Egy napig SEMMIT sem szabad csinálni! Csend van mindenhol, éjszaka meg tök sötét. Csak heverés, halk beszélgetés, meditáció. A rossz szellemek fölszálnak a sziget fölé, nézelődnek, nem látnak senkit, és akkor elhúznak. Azonnal exportálni kéne a dolgot, és berakni az állami ünnepek helyére.

Vizuálisan is nagyon izgalmas a dolog. Ahol sokat vagy, azt megszokja a szemed, ahol meg ehhez képest nagyon más, az a fotógép után kiállt. Úgyhogy sokat fotóztam. Ebből aztán lett egy kiállításnyi anyag, és szeretnék belőle egy könyvet is. Persze ahhoz megint vissza kéne menni, és ráérősen dolgozni. Addig is egy csokorra való képet ízelítőül fölteszek az ALBUMba.