Ez egyik kedvenc könyvem Michel Houellebecq Elemi részecskék című műve. 1998-ban jelent meg Franciaországban, ahol az év könyve lett, amit 2001-ben követett a magyar kiadás. Szokás az „európai Psycho” néven emlegetni, mindenesetre kegyetlen, pornográf, és nagyon vicces irodalom. A következő mű a Csúcson, a legutolsó pedig az Egy sziget lehetősége nálunk 2006-ban jelent meg. Kemény, pontos, zavarba ejtő szövegek, amik ügyesen egyensúlyoznak a lektűr és filozófikus irodalom határán. Azóta Houllebecq az európai kultúra megkerülhetetlen botrányhőse lett, és mint ilyen elérte a végzete. Megfilmesítették az Elemi részecskéket. A legjobb könyvekből szinte lehetetlen jó filmet készíteni, de ezt a kudarcot azért tanítani kéne. A szereplők elmondják mi történt, aztán ugyanezt látjuk is. A nagymama úgy halt meg, hogy magára borította a húslevest. És meg is mutatódik. Vakok is követhetik a történetet, meg süketek is. A német produkcióban a színészek értékelhetetlenek. Az egyik férfi főszereplő állandóan zokog, a másik egy túltáplált csecsemő bárgyú vigyorával szenvedi végig a filmet, mely illusztratív, és kizárólag vizuális közhelyekkel operál. Mit csinál a nő, ha pasi hívását várja? Ül, és meredten nézi a telefont! Háromszor visszavágva, hogy értsük. A szexualitás explicit bemutatását szentimentális jelenetek váltják ki, az okos keménységből buta nyáladzás, a metsző humorból szerencsétlenkedés lett. Mindezt a kellő pillanatokban gennyes zenékkel aláhúzva. És ez az opus ment a berlini filmfesztiválon! Ennyit a fesztiválokról, meg a hazai pálya lejtéséről.
A film a Houellebecq rajongóknak garantált agyvérzés, de minden előzetes tudás nélkül is csak egy dilettáns szar.
További linkek Houellebecq-hez a Pergő Képekből:
Utolsó kommentek