Motoz bennem ez a free jazz problematika. Hogy bizonyos embereknél ez egy szitok fogalom, és automatikusan egyet jelent a kamuval.Zenét csinálni általában valamilyen rendszeren belül szoktak. Ez persze megkönnyíti a befogadó helyzetét is, mert vélhetően erre szocializálódott. Aztán el lehet hagyni a szabályok egy részét, vagy mindegyiket, és akár újakat lehet fölállítani. Persze ez nem jelenti azt, hogy a művész nem ismeri kánont. Ha egy festő absztrakt képeket fest, ez nem feltétlenül azért van, mert nem ismeri a perspektívát, vagy nem tud realista képeket festeni. Ha egy zenész szabadon játszik, akkor az lehet egy tudatos vállalás is, aminek oka nem az, hogy nem tud másképpen. Hanem, mert olyan dolgot szeretne kifejezni, aminek ez a releváns formája. Mert éppen ilyen a habitusa. Mert beszéli ezt a nyelvet is! Olyan zenészek életműve a példa erre, mint Steve Lacy, John Zorn, Anthony Braxton, Ken Vandermark vagy Alexander von Schlippenbach. A hangszertudásuk megkérdőjelezhetetlen, a zenét elméletileg uralják, és mint zeneszerzők is kiválóak. A totálisan szabad zenei gyakorlat mellett, a komponált zenében, a legkülönbözőbb irányzatokban is otthonosan mozognak.
Persze a szabad zenét nem kell szeretni, hallgatni, vagy ismerni. De ha valaki azt állítja, hogy az szükségképpen kamu, az butaság, arrogancia, és a műveletlenség bizonyítéka. Vagy valami féle rosszul értelmezett céhes konzervatívizmus.
Kamuzni kötöttségeken belül is lehet. Persze lehet, hogy könnyebb a free jazzban. De ha valaki elhagyja a sémákat, attól még lehet értékes amit csinál. Megérteni, befogadni viszont nehezebb. De kellő nyitottsággal nem lehetetlen.
Utolsó kommentek